Felipe Massa bízik abban, hogy a lágyabb keverékű abroncsokon ismét versenyképes lesz a teljesítménye, és visszavághat az elmúlt futamokon elszenvedett vereségért a hétvégén megrendezésre kerülő Monte-Carlói Nagydíjon.
A Ferrari brazil pilótája a szezonnyitón még tartani tudta a lépést csapattársával, Fernando Alonsóval, ám azóta csak árnyéka régi önmagának, amit részben annak tud be, hogy nem tudja megfelelően felmelegíteni a keményebb keverékű abroncsokat.
A Bridgestone azonban visszatér azokhoz a gumikhoz (szuperlágy és közepes) Monacóban, amiket az első versenyen is használt Bahreinben, így Massa bízik abban, hogy ismét versenyképes lesz a teljesítménye.
„Az elmúlt hétvége nem volt túl jó számomra, különösen az időmérő” – mondta a brazil pilóta a riportereknek Monacóban. „A Red Bull Racing csúnyán elvert mindenkit, és egyszerűen szenvedtem a gumik miatt.”
„A verseny már jobban sikerült, hiszen a kilencedik pozícióból indultam, és végül a hatodik helyen végeztem. Jól kaptam el a rajtot, aztán elég unalmas volt a verseny, csúnyán beragadtam Jenson (Button) mögé, és szenvedtem a tapadással.”
„Mivel nem volt meg a megfelelő tapadásom, képtelen voltam bármit is csinálni, egyszerűen nem tudtam előzési pozícióba kerülni, így nem volt túlságosan eredményes a versenyem, bár kétségkívül jobb volt a teljesítményem, mint az időmérőn.”
„Azonban bízunk abban, hogy jobb munkát fogunk végezni ezen a hétvégén. Más gumikat kapunk, amik elég jól működtek az autóinkon Bahreinben, és reméljük, hogy jobb munkát fogunk tudunk végezni a hercegségben.”
Olvasóink ajánlatai:







Hozzászólások
(6 komment)@hetye: Igen, szerintem is. Nem hiába 2x VB gyöztes. A baleset valamit nagyon megváltoztatott benne v. rajta.
@ Mazsola opl. Egyetértek veled, most nincs mire fogni hogy miért kap ki folyton pedig az idei év végén vb győztes akar lenni....
@ lajcsi
Én személy szerint Alonso fan vagyok és szerintem az lehet a gáz hogy Alonso bárhova megy(csapathoz) (szinte) mindenhol maga köré tudja építeni a szerelőket stb... és hát képzeld magad Massa helyébe első évben kikapni a csapatnál "újonc" pilótától bármi okból is hát szóval nem egy motiváló dolog...(egyébként nem csípem Massát de nem is kritizálom ) sztem egyszerűen csak Alonso a jobb
Szegény Massa nem hozza a formáját.Kicsit sajnálom, nekem szimpatikus a srác.De az nem lehet, hogy Alonzo jelenléte zavar be neki?Volt az az előzés is, na meg hallani lehetett már olyan híreket a renault-tól is hogy alonzó elég öntelt a csapaton belül is.NEM ALONZÓT AKAROM BÁNTANI, ŐT IS NAGYON CSÍPEM, csak kérdezem.Vagy a baleset?
Ha Schumacher lenne a csapattársa , akkor semmi baja nem lenne a gumiknak , csak hát mivel Alonso a mostani csapattárts, nem lehet azt mondani , hogy vele is kivételeznek.Ahogy én látom a dolgot , ha van sapka , ha nincs sapka , sehogy nem megy a gyereknek.
@ Mclaren fan
Naja:) azt is megmagyarázná... bármennyire is rossz vagy jó a Ferrari egyértelműen Alonsó ott
a jobb pilóta:) Mindíg avalhoyg többet tud kihozni a kocsiból, de ez az én véleményem....
Na erre kiváncsi leszek!:D És a többi versenyről miért nem beszél azok miért nem sikerültek jól???