Massának fordulópont volt a németországi csapatutasítás - F1VILÁG.HU

Massának fordulópont volt a németországi csapatutasítás

HIRDETÉS

Fordulópont volt Felipe Massa Forma-1-es pályafutása szempontjából az emlékezetes németországi csapatutasítás – ezt mondja a brazil korábbi versenymérnöke, egyben jó barátja, Rob Smedley.


Fordulópont volt Felipe Massa Forma-1-es pályafutása szempontjából az emlékezetes németországi csapatutasítás – ezt mondja a brazil korábbi versenymérnöke, egyben jó barátja, Rob Smedley.

A 2010-es Német Nagydíjon Smedley volt az, aki közölte a versenyben vezető Massával, hogy engedje el maga mellett csapattársát, Fernando Alonsót.

„Felipe, Fernando gyorsabb nálad” – szólt virágnyelven a rádióüzenet, hiszen a nyílt csapatutasítást akkoriban még tiltották a Forma-1 szabályai.

Massa eleget tett a kérésnek, ám szemmel láthatóan megviselte a Ferrari döntése.

Rob Smedley – aki később Massához hasonlóan a Williamshez került – a Motorsport.com című internetes lapnak nyilatkozva elárulta, a rutinos versenyző nehéz időket élt át a Ferrarinál.

„Azt gondolom, az esetet követően igazán nehéz helyzetbe került. Nehézbe, mert ez fordulópontot jelentett számára, rá kellett jönnie, kire is fókuszál a csapat” – mondta a szakember.

„Nem azt mondom, hogy helyes, vagy helytelen volt az, hogy a Ferrari Fernandóra helyezte a hangsúlyt, ezt nem véleményezem. És úgy gondolom, Fernando egy nagyszerű versenyző. Lehet vitatkozni ezen a döntésen, de amint Felipe megértette ezt, nehéz volt felállnia.”

Smedley – aki rögtön az emlékezetes elengedés után a rádión kért bocsánatot Massától – hozzátette, ő maga is nagyon rosszul érezte magát a döntés miatt.

„Nem értettem egyet vele, személy szerint azt gondolom, nem ez volt a megfelelő döntés. És talán a rádión is hangot adtam ezen véleményemnek. Nekem is nehéz időszakom volt eztán. Úgy gondolom, lett volna más módja is ennek. Nem volt olyan óriási a kettejük közti különbség a versenytempót tekintve. A verseny bizonyos szakaszában Felipe volt a gyorsabb, és volt, hogy Fernando.”

Hirdetés

„Azt gondolom, Felipe azért is élte meg nehezen mindezt, mert a semmiből jött a dolog. A verseny előtt volt egy stratégia, amiben megállapodtunk. Tudtuk, hogy fog kibontakozni a verseny. De végül nem így alakult… Versenyzett, élen állt a versenyben, és léptek el [Sebastian] Vetteltől, ha jól emlékszem.”

„Szóval ezért volt nehéz… Joggal kérdezhette, miért csináljuk ezt? Mi értelme? Németországban vagyunk, nem a szezon végén, hanem az év közepén… Mi folyik itt? És ezzel nagyon nehéz volt megbirkózni.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!