Massát felvillanyozta a Ferrari versenytempója – F1VILÁG.HU

Massát felvillanyozta a Ferrari versenytempója

HIRDETÉS

Az eső miatt ugyan kicsit késve kezdte meg a tervezett munkát a Ferrari – természetesen a többiek is hasonlóképpen jártak -, Felipe Massa szerint azonban így is kiderült, jó úton járnak.


Az eső miatt ugyan kicsit késve kezdte meg a tervezett munkát a Ferrari – természetesen a többiek is hasonlóképpen jártak -, Felipe Massa szerint azonban így is kiderült, jó úton járnak.

„Minden jól alakult ma, még akkor is, ha reggel az eső miatt lerövidült az az időt, amit néhány dolog letesztelésére szerettünk volna fordítani”- kezdte az időjárás okozta kellemetlenséggel Massa, aki csapattársa mögött második lett az első edzésen, majd ötödikként zárt délután.

„Amikor a pálya felszáradt, elkezdhettünk a tervezett teszteket, amiket délután fejeztünk be. Elsősorban az autó kezelésére fókuszáltunk, hogy ez mindkét gumikeveréken jó legyen, különösen az új kemény abroncson.”

„A hosszú etapokon az autó versenyképesnek tűnt, és ez bizakodóvá tesz, remélem a hétvége folytatásában is hasonló szinten teljesítünk majd”- zárta optimistán Massa, aki a jelek szerint ismét joggal bízhat a Ferrari versenytempójában.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!