Mateschitz: Nincs kivételezés a Red Bullnál

A Red Bull birodalom feje, Diterich Matschitz kijelentette, hogy soha nem is volt, és soha nem is lesz náluk csapaton belüli sorrend, azaz versenyzőik a továbbiakban is azonos feltételekkel állhatnak rajthoz, még ha ez a bajnoki címükbe is kerülhet.


A Red Bull birodalom feje, Diterich Matschitz kijelentette, hogy soha nem is volt, és soha nem is lesz náluk csapaton belüli sorrend, azaz versenyzőik a továbbiakban is azonos feltételekkel állhatnak rajthoz, még ha ez a bajnoki címükbe is kerülhet.

Mindezt azok után mondta az osztrák milliárdos, hogy kivételezéssel vádolták meg csapatát, amiért az elmúlt futamon leszerelték Mark Webber autójáról az új első szárnyat, hogy azt odaadják Sebastian Vettelnek, aki a szombat reggeli edzésen összetörte a sajátját.

Az ügy komoly port kavart, ám a vezetőség azóta már leült Webberrel, akivel megbeszélte az ügyet, sőt az ausztrál pilóta is beismerte, hogy másképpen kellett volna lereagálnia az egész helyzetet, így minden jel arra utal, hogy a csapat talán túllépett a történteken.

Mateschitz azonban úgy érezte, hogy neki is meg kell szólalnia az ügyben, és határozottan kijelentette, hogy továbbra is egyenlő bánásmódban részesítik versenyzőiket, akik azonos esélyekkel szállhatnak harcba a győzelmekért és a bajnoki címért.

„Versenyzőink tisztában vannak azzal, hogy a) meg kell verniük a másikat és b) szükségük van egymásra, hogy a lehető legtöbb pontot vegyék el a többiektől” – mondta a Red Bull birodalom feje a Kleine Zeiting c. német lapnak adott nyilatkozatában.

„Ha ma megkérdezne valaki, hogy ki lesz a világbajnok, azt mondanám, hogy versenyzőink közül az egyik. Nincs első-, és másodikszámú pilóta nálunk. Mindkét versenyzőnknek pontosan ugyanolyan az autója. Silverstone egy kivételes és egyszeri eset volt.”

Arra a kérdésre, hogy nem kockázatos-e egyenlő feltételeket biztosítani versenyzőiknek, hiszen azzal akár a riválisok kezére is játszhatják a vb-címet, Mateschitz a következőket mondta: „Szerintem elég valószínűtlen, persze nem lehet kizárni ennek a lehetőségét.”

Az üzletember azt is elmondta, hogy bár szerinte teljesen felesleges volt Webber kirohanása, nem gondolja, hogy hivatalból el kellene hallgattatniuk versenyzőiket.

„Egy ilyen dolog nem lenne a mi stílusunk. Mindenki szabadon elmondhatja az igazat, ami a Red Bull legnagyobb erénye.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!