McLaren: A Mercedes hajlik a kompromisszumra

Hajlandó kompromisszumot kötni a motorfejlesztések vonatkozásában a Mercedes – legalábbis ennek jeleit látja a McLaren versenyigazgatója, Eric Boullier.


Hajlandó kompromisszumot kötni a motorfejlesztések vonatkozásában a Mercedes – legalábbis ennek jeleit látja a McLaren versenyigazgatója, Eric Boullier.

A legfrissebb hírek szerint a Mercedes riválisai mindent megtesznek azért, hogy 2016-ra változzanak a motorfejlesztésekre vonatkozó regulák – jövőre ugyanis már nem lehet idény közben javítani a V6-os erőforrásokon, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) ugyanis becsukta azt a kiskaput, mely idén erre lehetőséget biztosít a mezőny számára.

A csapatok attól tartanak, azzal, hogy jövőre ismét befagyasztják a fejlesztéseket, a Mercedest nem lehet majd utolérni, éppen ezért a szabályok megváltoztatására törekszenek.

Ahhoz azonban, hogy valóban módosuljanak a regulák, egyhangú véleményre van szükség.

Bár logikus, hogy a Mercedes ellenzi a változtatásokat, Eric Boullier a minap azt mondta, szerinte a németek hajlanak a kompromisszumra.

Amikor a francia szakembert arról kérdezték, szerinte a Mercedes hallgatna-e riválisaira, így felelt: „Igen, szerintem már most is hallgatnak ránk.”

„És aggódnak. Toto Wolff-fal és Niki Laudával beszélgetve úgy látom, hogy aggódnak az F1 miatt. Szóval meggyőződésem, hogy van némi lehetőség a fejlődésre.”

„A mi álláspontunk egyértelmű: annyi fejlesztési lehetőséget szeretnénk, amennyit csak lehet. A kasztnin nyilván annyit lehet fejleszteni, amennyit akarunk, de a motort tekintve olyan helyzet állhat elő, melyben a gyártók nem tudnak felzárkózni.”

„A szabályok mindenkire ugyanúgy vonatkoznak, és mindenki tisztában volt azokkal, mielőtt csatlakozott a Forma-1-hez, de szükség van némi rugalmasságra a változtatásokat illetően.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!