Lewis Hamilton elmondta, hogy a mai szabadedzéseken látottak alapján hiba lenne messzemenő következtetéseket levonni az egyes csapatok teljesítményéről, és bár csak a hetedik helyen végzett délután, egy nagyon eredményes hétvégére számít Monacóban.
A McLaren története során 15 alkalommal győzedelmeskedett a hercegségben, jóval többször, mint bármelyik másik alakulat, és a vezetőség már korábban kijelentette, hogy célja a futamgyőzelem megszerzése lesz a hétvégén Monacóban.
Bár a wokingi alakulat duója nem tudott labdába rúgni ellenfeleivel a mai két edzésen, hiszen az eredményesebb Hamilton is csak a hetedik helyen végzett, maga az érintett elmondta, hogy az első két edzésből még semmit nem lehet leszűrni, különösen úgy, hogy hihetetlenül szoros a mezőny.
„Nem vagyunk a lista elején, azonban jól ment az autó” – mondta a brit versenyző, aki 2008-ban győzelmet aratott Monacóban. „Szeretek ezen a pályán lenni, és az időjárás is jó volt az edzés javarészében, így minden a legnagyobb rendben ment az első napon.”
„Sokkal magabiztosabban éreztem magam, mint az elmúlt évben. Az autó könnyebbnek tűnt ezen a pályán, mint egy évvel ezelőtt. Továbbá sikerült javítanunk a beállításokon. Mindenki nagyon versenyképesnek tűnik, de mi is rendben leszünk.”
Monacóban minden eddiginél fontosabb lesz a jó rajtpozíció, hiszen a szűk utcai ringen szinte lehetetlen az előzés.
Hamilton éppen ezért bízik abban, hogy a McLaren a top3-ba tudja kvalifikálni magát a szombati időmérőn, ahol várhatóan óriási lesz a forgalom az első etapban, mikor az összes autó egyszerre lesz kint a versenynaptár legrövidebb pályáján.
„Optimistán tekintünk a hétvége elé” – folytatta. „A szombati nap nem lesz egyszerű, bízom abban, hogy az időjárás nem fog közbeszólni, és szárazon körözhetünk. Az éjszaka folyamán keményen kell dolgoznunk, és bízunk abban, hogy az első három helyért harcba tudunk majd szállni az időmérőn.”
„Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy hatalmas lesz a forgalom az első etapban, és nem is tudom, mi fog történni, de bízunk abban, hogy mindenki tisztelni fogja a másikat.”
„A mai napon ez sikerült, tehát nem lehetetlen küldetés. A versenyzői eligazításon erről is szó lesz, és megpróbálunk kidolgozni egy olyan stratégiát, amivel biztosíthatjuk, hogy a lehető legjobb munkát tudjuk végezni.”
Hamilton csapattársa, a tavalyi verseny győztese, Jenson Button is magabiztosan nyilatkozott az első edzésnap után, különösen azért, mert úgy érzi, kiváló az MP4/25 hosszú etapokon mutatott teljesítménye, ami fontos lesz a versenyen.
Olvasóink ajánlatai:







Hozzászólások
(11 komment)Persze hogy csak altattak!Szerintem Esős Beállításokkal mentek!Holnap sok minden kiderül,és remélem úgy lesz,ahogy mondtam!!!(Altattak)Hajrá McLaren!!!
Szerintem is más beállításokon mentek. Sokkal jobbak lesznek a versenyen és az időmérőn ez biztos.
@Rider63: tipikus sennás vagy....
Sztem megbeszélik velük hogy srácok..kimentek takarítani..első 10 percet megnyomjátok, utána hess van, vagy mindenkit elengedtek, vagy ha nem.....végetek. :D
A versenyzői eligazítás gondom sumákéknak szól. Na, most Rosberg vagy sumák? Rulett.? Mik a tippek? Kell 1 kis siker élmény a Mercedesnek is.
@DavidKaa Legyen úgy, ahogy mondod. A 3. helyet pedig meghagyhatják a nagy öregnek.
Vasárnap állítólag esős lesz.Nem tartom kizártnak,hogy a McLaren már ilyen viszonyokra készülgetett (a beállítgatással) és edzett ma is. De nagyon jó lenne itt a futamgyőzelem.
remélem Hamilton 1 , Buttton 2 lesz a hétvégén :))
Merész tengerész. 16. ? Szerencse játék?
@Chips: köszi, javítva!
"A versenyzői eligazításon erről is sző lesz"
Javítani kellene.