Lewis Hamilton meg van győződve arról, hogy csapata eredményesebb lesz a hétvégi versenynek helyet adó Melbourne-ben, mint két héttel ezelőtt a szezonnyitón volt Bahreinben.
A McLaren brit pilótája, aki a harmadik helyen végzett a szezon első versenyén, most ennél jobb eredményt vár csapatától, amire véleménye szerint minden esélye megvan, mert a félig utcai pálya sokkal inkább kihozhatja az MP4/25-ös modellben rejlő potenciált.
„Néha az autód jobban fekszik bizonyos helyszíneken, mint a többieké, és azt gondolom, ez a pálya kihozhatja az autónkban rejlő tartalékokat” – mondta Hamilton szerdán, a Vodafone sajtórendezvényén Sydney-ben.
„Erősebbnek érezzük magunkat a hétvégi futam előtt, és bízunk abban, hogy még több pontot begyűjthetünk Jensonnal."
"Azt gondolom, hogy minden esélyünk meglesz a győzelemre ezen a hétvégén. Bízom abban, hogy sikerül élnünk a lehetőséggel, és meglesz az ehhez szükséges sebességünk.”
Arra a kérdésre, hogy a Red Bullt tartja-e a leggyorsabbnak a mezőnyben, Hamilton egy határozott igennel felelt, és elmondta, hogy véleménye szerint nem csak Sebastian Vettelre, hanem Mark Webberre is oda kell majd figyelni a hétvégén.
„A Red Bull autója hihetetlenül gyors volt az elmúlt versenyen, és a tavalyi évben nagyon jó munkát végeztek. Volt néhány kemény évük, de két hihetetlenül tehetséges versenyzővel rendelkeznek, és Mark fittebb, mint valaha” – folytatta a brit világbajnok, aki szerint a McLaren sokat tanult az első versenyen, ami hasznára válhat majd Melbourne-ben.
Bár sokan a mai napig azt gondolják, hogy a wokingi alakulat hatalmas hibát követett el Jenson Button leigazolásával, ugyanis a két világbajnok nem fog tudni jól kijönni egymással, ahogy az 2007-ben Fernando Alonsóval is történt, Hamilton mindenkit megnyugtatott.
„Különböző tapasztalataim vannak a különböző csapattársakkal” – mondta. „Néha egy nagyon agresszív feszültség van köztetek, ahol egyértelműen arra hajtasz, hogy megverd a másikat.”
„Persze mindig az a cél, hogy a másik előtt végezz, de Jensonnal jól kijövünk egymással. Meg akarjuk verni egymást, ez természetes, de profik módjára viselkedünk."
"Tudjuk, hogy ha a másik melletted jól teljesít, akkor fel kell kötnöd a gatyád. De ez egy jó érzés a csapaton belül. Kiváltságos helyzetben érzem magam, hiszen egy világbajnok van mellettem.”
Olvasóink ajánlatai:







Hozzászólások
(4 komment)HARCOLJATOK!!!!
HAJRÁ McLAREN,MINDIG ÉS ÖRÖKKÉ!!!!
Kedves Vajki,ugyan most miért akarsz hányni?
Problémád van a nyilatkozattal,vagy egyszerűen utálod Hamiltont...sosem fogom ezt megérteni,egy teljesen normális,nem nagyképű,totál reális nyilatkozat volt.Miért kell azt várni,hogy egy csapaton belül konfliktus legyena két pilóta között?nem lehet jóban,egészséges versenyben egymással két csapattag?annak idején Alonsóval azért más volt a helyzet,mert mindenki Alókája egy megalomán,nagyarcú "csakénvagyokakirály"stílusban ment a mekihez,aztán talált egy újoncot,aki nem hajbókolt?lényegesen máshogy áll hozzá ő is azóta,mindketten elismerték,hogy hibáztak egymással szemben.a lényeg,hogy izgalmas és jó versenyek jöjjenek,nyerjen a legjobb!HAJRÁ LEWIS?HAJRÁ MEKI!
1. Igen lesz esélyük. 2. Mark tényleg fitt...csak lassú. (eddig) 3. A red bull nem jobb mint a ferka és a meki. 4. Még jóban van Jensonnal és fordítva is igaz ez...MÉG! :D
hol egy zacsi,amit telehányhatok? pfújj!!!:)