Hírek

McLaren: Ijesztő volt nézni a Halo töréstesztjét

Fotó: McLaren

Meglehetősen „ijesztőek” azok a terheléses tesztek, melyeket az idén bevezetése kerülő Halo miatt kell elvégezni a Forma-1-es versenyautókon – ezt mondta a McLaren főmérnöke, Matt Morris.

A 2018-as évadban már minden versenyautóra kötelezően fel kell szerelni a fejvédő keretet – a titánból készült elem a versenygépek legerősebb összetevője lesz idén, mely „akár egy londoni emeletes buszt is elbírna”.

A Halo miatt a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) új törésteszteket is bevezetett 2018-ra, ezek során a „glóriát” 116 kN vertikális terhelésnek vetik alá.

Bemutatjuk az F1-es fejvédőt

A McLaren főmérnöke, Matt Morris azt mondja, kezdetben akadtak is problémáik, ezért váratlan módosításokat kellett végrehajtaniuk a kasztnin.

„Nagy kihívást jelentett” – mondta a szakember, amikor a Halóra vonatkozó töréstesztek teljesítéséről faggatták.

„A terhelés óriási. Azt végig tudtuk, hogy kihívás lesz, és időt illetve pénzt áldoztunk arra, hogy sok tesztelemet legyártsunk. Nyilván ilyenkor nem akarunk egy teljes kasztnit építeni, de különféle tesztelemeket legyártottunk – ezekre pedig ál-Halót, a Halo bizonyos elemeit, illetve teljes fejvédőt felszereltük. Azt teszteltük, hogyan viselkednek a felületek.”

„Belefutottunk bizonyos problémákba, de elég korán elkezdtük a tervezést, szóval tudtunk reagálni ezekre, és meg tudtunk megfelelően építeni a kasztnit.”

„Szoros volt. Nem mondanám, hogy könnyedén átsiklottunk, volt néhány infarktus közeli állapot, amikor a statikus teszteket végeztük felülről – itt jön képbe annak a bizonyos londoni emeletes busznak a súlya.”

„Elég ijesztő figyelni egy ilyen tesztet, mert óriási a terhelés.”

Morris szerint nem kizárt, hogy bizonyos csapatoknak problémát okoz majd a töréstesztek teljesítése.

„Érdekes lesz látni, hogy lesznek-e bárkinek is problémái. Nagyon szigorú tesztek ezek, úgyhogy nem lepne meg, ha egyesek problémákba ütköznének. Persze remélem, hogy nem így lesz, mert szeretnénk, ha mindenki ott lenne a téli teszteken – de mindenesetre érdekes kihívás volt.”

Fotó: McLaren

A szakember szerint a Halo illesztését illetően lehetnek eltérő megoldások csapatonként.

„Vannak különböző módjai a Halo körüli struktúra felépítésének, és talán látunk eltéréseket. A Halo mindenki számára ugyanaz, de lehetőségünk van arra, hogy ellássuk bizonyos elemekkel, szóval elképzelhető, hogy csapatonként eltérően néznek majd ki.”