McLaren: Massa ok nélkül hibáztatja Magnussent

A McLaren versenyigazgatója, Eric Boullier szerint Felipe Massának nincs joga ahhoz, hogy hibáztassa Kevin Magnussent a páros németországi balesetéért, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) stewardjai ugyanis ártatlannak találták az újoncot az incidensben.

Massa és Magnussen a hockenheimi futam első körében ütközött össze, minek következtében előbbi versenyző autója látványosan felborult a pályán.

A balesetben szerencsére senki sem sérült meg, Massa azonban úgy nyilatkozott, véleménye szerint a mai fiataloknak le kellene egy kicsit higgadniuk.

A stewardok által kiadott közlemény mindazonáltal arról árulkodik, a baleset után csak Felipe Massa vezetési stílusát vizsgálták.

„A versenybírók jelentésében csak Felipe vezetésére térnek ki, semmi másra. Egy versenyzői magatartást vizsgáltak, és úgy döntöttek, hogy nem büntetik Felipét.”

„A jelentés világossá tette, hogy Kevin 100 százalékig ártatlan.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!