HírekKiemelt

A McLaren még jó ideig nem szólhat bele a Renault motorfejlesztéseibe

Fotó: McLaren

A Renault-nál nyitottak arra, hogy a McLaren Forma-1-es csapatának beleszólása legyen a V6-os erőforrás tervezésébe, ám ez leghamarabb csak akkor történhet meg, ha a felek partnersége harmadik szezonjába lép.

A felek azt követően lépnek idén újra szövetségre, hogy a McLaren és a Honda partnersége kudarcba fulladt. Pedig a wokingi istálló a japánok egyfajta gyári csapatának számított, a Honda motorját gyakorlatilag a McLaren autójához fejlesztették.

Idén viszont a McLaren már nem lesz ilyen kiváltságos helyzetben, hiszen rajtuk kívül a Renault gyári csapata, valamint a Red Bull Racing is használja majd a franciák erőforrását.

A McLarennél azt remélik, lesz lehetőségük arra, hogy beleszóljanak a motorfejlesztésekbe, Cyril Abiteboul, a Renault F1-es főnöke azonban úgy nyilatkozott, tavaly túl későn jött a megállapodás, így a brit istálló még nem igazán lehet hatással a V6-os erőforrásra.

A szakember azt mondja, „nyitottak a McLaren javaslataira”, ám hozzátette, a wokingiaknak várhatóan 2020-ig várniuk kell arra, hogy konkrétan bele is szóljanak a fejlesztésekbe.

„Ez egy kicsit összetett dolog” – mondta Abiteboul. „Mindenekelőtt arról van szó, hogy már jóval azelőtt kifejlesztettünk egy komplett erőforrást, hogy elkezdtünk volna együtt dolgozni a McLarennel – szóval nem az a helyzet, mint a Hondával, hiszen a Honda lényegében a McLarentől függött. Nekünk viszont az erőforrás minden paramétere a mi felelősségünk.”

„Azt gondolom, lépésről lépésre kell haladnunk. Szeretnénk nagyon pragmatikusak lenni. 2018-ra, és még 2019-re is késő van már a McLarennek ahhoz, hogy befolyással legyen a motor hardverére.”

„Fogalmazzunk úgy, hogy szeretnénk alázatosak lenni. Elfogadjuk, hogy javíthatunk a termékünkön, hogy javítanunk kell a termékünkön, és nyitottak is leszünk a javaslataikra.”

„Úgy vélem, sokkal inkább közép- illetve hosszú távon. El kell fogadni, hogy ez egy új partnerség, látnunk kell, milyen irányba indul el. De ha jól működik, ha gyümölcsöző és pozitív lesz, akkor nem látom okát annak, miért ne folytathatnánk tovább a jelenlegi motorformula lejártát követően is.”

„És ennélfogva egy eltérő, és jóval összekapcsolt munkakapcsolatot tudunk kialakítani közép- valamint hosszútávon. De ez véleményem szerint nem a 2020 előtti időszakra vonatkozik.”

Szólj hozzá!


További hírek