Német lapértesülések szerint a McLaren panaszt tett a Red Bull ellen az FIA-nál, aminek az lett a következménye, hogy az energiaital-gyárosoknak módosítaniuk kellett diffúzoruk egy részét, azonban később kiderült, hogy ezzel még erősebb lett versenygépe.
Az Auto Motor und Sport úgy tudja, hogy a McLaren még az európai szezon első állomásának helyet adó Spanyol Nagydíjon szúrta ki az RB6 hátsó részén lévő kis elemeket, amiket azonnal jelentett is az irányító testületnek.
Az FIA technikai delegátusa meg is vizsgálta az ügyet, és arra kérte a Red Bull vezetését, hogy a következő versenyre – Monaco – módosítsa a szóban forgó elemeket, mert azok szabályossága valóban megkérdőjelezhető.
Az osztrák tulajdonban lévő csapat eleget is tett a szövetség kérésének, azonban így is simán győzött a hercegségben, sőt a gárda vezetője, Christian Horner köszönetet mondott a McLarennek, mert a módosítással még hatékonyabb lett az autójuk.
„Egy olyan verzióval kellett futnunk, ami már nem tartalmazta azokat a diffúzor szárnyakat, és azt kell mondjam, hogy így még jobb lett az autó teljesítménye, mint korábban volt” – árulta el a szakember.
A Red Bull vezetése már a múlt héten megerősítette, hogy ha minden a tervek szerint halad, akkor a jövő hétvégi Török Nagydíjon pályára viheti saját fejlesztésű F-csatornáját, amitől újabb előrelépést vár a vezetőség.
Olvasóink ajánlatai:







Hozzászólások
(17 komment)@Rider63: Már értem, és Tiszteletem!
@Baltasar prof: Utánna mentünk 1 v. 2. v sok jó kört a pályán. Hmmm.
@Baltasar prof: Ja és ezt sem szexuálisan értem. 1 szerűen seggbe rugtuk az ilyen okoskodó bervát.
@Baltasar prof: Proffesszor elnézést, de én Rigával is motoroztam és arra emlékszem, hogy ilyen komoly értekezéseket nem folytattunka a régi haverokkal. Egyszerűen megszivattuk az ilyen okosokat és 1 jót rugtunk a berugó pedálba.
Ui.:
Mikor az úgynevezett uriemberek szexuális célzások mögé bújnak, akkor általában gyengék az igazi pályán. Egyszerűen pórinak találom a cikk íróját! Hobbit!
@Rider63: Mert te mindjárt a pornó oldaláról közelítesz.
A megszívatásnak van más értelme is.
Kellően fiatal lehetsz, és nem éltél még akkor( szerencsére én sem), mikor a Bervákkal szelték az utakat, nos a Berva(http://www.marotimotor.hu/content/content_27.html) egy olyan motor volt, ami szívató nélkül kissé nehezen indult, és kellett a kézi szívatót húzni neki, mire ha nem figyelt a tulaj telekapkodta magát üzemanyaggal, és azért nem indult.
Innen ered a mondás, megszívatta mint paraszt a Bervát.
Tehát a megszívatni szó, a motorokkal kapcsolatban teljesen helyes, bár gondolom a Mclaren már automata szívatót használ.!
Tehát véleményem szerint, egy ilyen vicces szó használat, autós e újságban elfér.
Saját véleményem, hogy mostanság is nagyon jó lenne, ha gyártanánk mi Magyarok valami hasonló egyszerű mopedet, nem kell mindig a külföldi.
@Effegy: Na ez a cím szerintem is gusztustalan ehez a laphoz. Gondolkodni is kéne mielőtt billentyűt ragadok. Fujjj, Van másik!!!!!!!!!!!!!!
@rolandar: Az helyet, hogy a RB-nak lehetne akár 6x6 autója is, de ezek a F1 en belül külön álló csapatok. Ennek egyenes következménye, hogy egyik egység nem vehet át semmit a másiktól és forditva. Ha teszemfel Tr-csapat kifejleszt valamit amitől sokkal hatékonyabb lessz a szekér az a Rb-n nem jelenhet meg. A tulajdonos személye ugyan az, de a két csapatnak két külön rivális gárdája van.
Mellesleg a konkurencia is árgus szemekkel figyeli az ilyen próbálkozásokat, a birákról nem is beszélve. Körülbelül ugyan az lenne az eredménye mint annó McMercedes esete a Ferrarival.
Beszarás ez a cím. :DDD
Vissza nyalt a fagyi.
Jó, tegye már fel a kezét az, aki ezt el is hiszi... ez csak pszichológiai hadviselés.
Pl: a McLarent is bemártotta már az F csatorna miatt! Ők voltak az elsők csak jól bebukták ők is mert szabályos.
McLaren fan: Csak 1 esetet mondj, ahol az RB ilyen szándékos módon próbált keresztbe tenni egy rivális csapatának. :)
Egy picit "bosszant" az RB A és B csapat jelenléte a forma1ben, mivel egyetlen csapat sem tesztelhet pályán futamon kívül, de ha 2x2 autó áll rendelkezésre...
Bár idén "elvileg" a TR saját fejlesztésű autókkal indult...
Attól még hogy a Monacoi pályán jobb volt a kocsi emiatt lehet hogy pl Törökországban rosszab lesz. De am jó tették hogy szóltak a FIA-nak a Red BUll is mindíg ezt teszi másokkal!
savanyú a szölö, es probalkoznak.
azert nem artana 1-2 izgalmasabb futam, de a RB megerdemelten van elol, vegre elkezdtek a gyakorlatba is atultetni az idomeron hozott szintjuket...
úgy is mondhatnánk. nehéz elismerni hogy sokkal jobb a RB, pedig erre számítani lehetett.
azért bízom benne hogy nem lesz ennyire egyoldalú ez a szezon.
Ezt hívják ÖNGÓLNAK :D