A McLaren egyértelműen a rajtrács első sorát célozza meg a hétvégi Spanyol Nagydíjon, ahol riválisaihoz hasonlóan, élesben is beveti új fejlesztéseit, árulta el a wokingi gárda főmérnöke, Tim Goss.
Bár mind az egyéni, mind a konstruktőri tabellát vezeti, a McLaren eddigi legjobb rajthelyezése egy negyedik hely volt a tengerentúli futamokon, ahol a Red Bull Racing megállíthatatlannak bizonyult, és négyből négyszer az első pozícióból rajtolhatott.
A brit alakulat számos újítással készül az európai szezon nyitóállomására, és bár Tim Goss elmondta, hogy nagyon nehéz előre megjósolni, ki milyen előrelépést ért el a háromhetes szünetben, úgy gondolja, csapata elég jó ahhoz, hogy az első sort célozza meg a spanyol ringen.
„Egyértelműen csökkentettük a különbséget” – mondta a szakember egy telefonos interjúban szerda délután. „Barcelonában minden azon múlik, hogy miként változik az erősorrend az újításoknak köszönhetően.”
„Mi tudjuk, hogy sikerült komolyan előrelépnünk, de azzal is tisztában vagyok, hogy ez idő alatt a többiek sem tétlenkedtek, és mindenki javított a teljesítményén, a Red Bull, és természetesen a Mercedes is, amely már korábban megerősítette, hogy autója jelentős átalakításon ment keresztül.”
„A Ferrariról sem szabad megfeledkezni, hiszen az olaszok is számos újdonsággal készülnek, köztük egy saját fejlesztésű légellenállás-csökkentő hátsó szárnnyal (F-csatorna), ami jelentős javulást eredményezhet a teljesítményükben.”
„Úgy gondolom, hogy nagyon nehéz előzetes jóslatokba bocsátkozni az erősorrendet illetően, de szeretném azt hinni, hogy képesek leszünk legalább az egyik autónkat az első sorba juttatni az időmérőn Barcelonában.”
Goss azt is elmondta, hogy csapata rengeteget fejlődött a februári téli tesztek óta, és az elmúlt versenyen már csak néhány tized választotta el a leggyorsabb autónak vélt Red Bull RB6-tól, ami mindenképpen megnyugtató.
„A február végi barcelonai teszt után magabiztosan vártuk a szezon kezdetét, mert úgy éreztük, helyén van a versenyképességünk” – magyarázta a főmérnök.
„Egy kicsit lemaradásban voltunk Bahreinben, különösen a Red Bullhoz képest.”
„Azonban komoly változtatásokkal érkeztünk meg Malajziába, de sajnos hibáztunk az időmérő edzésen az esőben, ami rányomta a bélyegét a versenyünkre. Kínában azonban azt gondolom, hogy bizonyítottuk, közelebb kerültünk az élbolyhoz.”
„Szerintem olyan 2-3 tizeddel voltunk csak lassabbak a Red Bullnál az időmérőn, ami komoly javulásnak mondható.”
Arra a kérdésre, hogy milyen újításokkal érkeznek meg a hétvégi versenyre, Goss így felelt: „Az egyik, ami mindenképpen észrevehető lesz, az nem más, mint az első, és a hátsó szárny, mindkettő jelentős módosításon ment keresztül.”
„Ezen felül számos kisebb, de annál fontosabb módosítás is lesz az autón, ami szintén komoly javulást hozhat. Az autó hátulján is történt változtatás, a padlólemezt egy kicsit módosítottuk.”
Olvasóink ajánlatai:







Hozzászólások
(4 komment)Elvileg a RedBull 3 tizedet gyorsult (lásd hírek), ha a Meki és a Ferka is tudja ezt hozni akkor is a RedBull lesz a gyorsabb mert eleve előnyük van. Azt nem tartom elképzelhetőnek hogy valaki talált 0,5-0,7 másodpercet.
Szerintem minden marad a régi forgatókönyv szerint. Időmérőt nyeri a Red Bull és ha nem bakiznak sima győzelmük lesz.
Nem lesznek itt sem csodák!
Én teljesen biztos vagyok benne hogy Alonso nyeri az időmérőt.És Massa is 2.-3.vagy legrosszabb esetben is a 4.helyről rajtolhat,és ha Alonso a rajtnál nem csinál valami őrületesen nagy hibát(amit nem szokot), akkor talán még unalmassabb lesz ez a verseny mint a Bahraini,már ami a győztest illeti.
Személy szerint nem nagyon bízok benne, hogy az első sorból kezdik meg a futamot. Valahogy ez a pálya nem igazán szokott feküdni a Mekinek. Bár Button megint előnyben lehet ezen a gumigyilkos pályán a vezetési stílusa miatt. ;)