Megosztás:

A McLaren mindenhol képes győzelmet aratni

A McLaren zsinórban második kettős győzelmét ünnepelte Montrealban.
A McLaren zsinórban második kettős győzelmét ünnepelte Montrealban. © Bridgestone

A McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh úgy gondolja, hogy a Red Bull Racing felkötheti a gatyáját, ugyanis a wokingi alakulat minden típusú pályán ütőképes lesz a szezon hátralévő részében, és minden esélye meglesz arra, hogy megszerezze a bajnoki címet.

Az elmúlt két versenyen aratott kettős győzelmével a McLaren mindkét bajnokságban átvette a vezetést, és minden jel arra utal, hogy a hétvégi futamnak helyet adó Valenciában is előnyben lesz a Red Bullal szemben, hiszen a pálya feküdni fog az MP4/25-nek.

A jövő hónapban megrendezésre kerülő Brit Nagydíj viszont a Red Bullnak kedvezhet, ám Whitmarsh elmondta, hogy hazai versenyükön mutatják be átfogó javítócsomagjukat, ami reményeik szerint az élen tartja őket a szezon hátralévő részében.

„Úgy vélem, hogy az elmúlt két versenyen megmutattuk, hogy abszolút ki vagyunk éhezve a sikerre, és a motivációnk is a helyén van” – mondta a csapatfőnök.

„Továbbá azzal, hogy autónkat folyamatosan fejlesztjük, és versenyről versenyre ütőképesebb lesz, minden esélyünk megvan arra, hogy a szezon hátralévő részében is komoly erőt képviseljünk, és eséllyel pályázzuk a győzelmekre.”

„Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy nagyon keményen kell fejlesztenünk, de azt gondolom, hogy ez csapatunk egyik erőssége, és mindent megteszünk majd azért, hogy minden egyes komponensből kihozzuk a maximumot.”

„Minden apró részletre figyelünk, semmi felett nem szabad átsiklanunk, hiszen minden egyes kis apró részlet fontos ahhoz, hogy a lehető legtöbbet kihozzuk magunkból és az autóból.”

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS: