Martin Whitmarsh elmondta, hogy csapata úgy érezte, helyesen cselekszik, mikor másodszor is kihívta Lewis Hamiltont új gumikért az Ausztrál Nagydíjon, bár így utólag már tudja, hogy ezzel elvették tőle a második helyet.
A McLaren brit versenyzője a harmadik helyen autózott, és keményen támadta az előtte álló Robert Kubicát, mikor csapata kihívta új gumikért, míg az előtte haladók már nem álltak ki többször a boxba.
Hamilton ugyan befogta a Ferrarikat, de képtelen volt áthámozni magát Fernando Alonsón, sőt végül egy hellyel még hátrébb is csúszott, miután a spanyollal vívott csatája közben telibe találta hátulról Mark Webber.
A brit világbajnok nem meglepő módon nagyon csalódott volt, sőt a rádión kérdőre is vonta a csapatot, hogy kinek az idióta ötlete volt az extra kiállás, ami feltételezhetően a második helyébe került.
Whitmarsh azonban lenyugtatta a kedélyeket, és elmondta, hogy már átbeszélték Hamiltonnal a történteket, mindenki lenyugodott, ugyanis megérttették vele, hogy abban az adott pillanatban az tűnt a legjobb megoldásnak, hogy kihívják friss gumikért.
„Nagy csalódás volt, mert Lewis fantasztikus versenyt futott” – mondta. „A csapat hozta meg a döntést, és én vagyok felelős a történtekért. Nagyon csalódott vagyok az eredmény miatt, de maga az eljárás rendben volt, hiszen az adott pillanatban úgy gondoltuk, hogy helyesen cselekszünk.”
„Lewis ugyanis rengeteg időt vesztett Kubica mögött, és látni lehetett, hogy szemcsésedik a bal hátsó gumija, miközben Michael (Schumacher), és Webber is kiállt új abroncsokért, és mindketten lila (leggyorsabb) szektorokat futottak, és körönként több mint egy másodperccel voltak gyorsabbak.”
„Az akkor rendelkezésünkre álló információkkal, illetve tudva azt, hogy Lewis hol van, úgy éreztük, hogy ez a helyes döntés."
"Persze így visszatekintve, és tudva, hogy miként alakult a verseny, ha Lewis marad azokon az abroncsokon, akkor most legalább a második helyen áll, és egy kettős győzelmet ünnepelhetnénk.”
Olvasóink ajánlatai:







Hozzászólások
(12 komment)@Szidonia: Én Kimiiis vagyok:D
@Hamandy: Egyetertek ;)
@jegees: Igen!Te kinek szurkolsz?
Az a helyzet,hogy több szempontból nagyon szar volt ez a döntés...ugyanis eddig jól megvolt egymással a két világbajnok,most felmerülhet Hamiltonban,hogy így segítették Buttont,aki valljuk be az előző versenyen igencsak szürke teljesítményt nyújtott,mivel sokkal kevésbé győztes típus,mint Lewis.lehet,hogy finomabban bánik az autóval,de sajnos ebben a F1-ben az nem valami jövedelmező kilátás.Evvel akarták talán motiválni,hogy nehogy elveszítse a kedvét.button tökéletesen megoldja azokat a helyzeteket,mikor "nem"forgalomban kell vezetnie,előtte senki nincs és nem zavarja senki.biztosan emlékszik valaki még a tavalyi évre,amikor rendre csődöt mondott azokon a versenyeken,amikor igazán versenyezni kellett.Na,hát ebben verhetetlen Hamilton és Alonsó!!mert ők győztes típusok,akik képesek akárhányadik helyről dobogóig menni!remélem,ezzel a döntéssel nem indítottak el semmilyen belviszályt a srácok között.....
Most akkor a mekinél Buttont tolják?
@Szidonia: Látom te Hami fan vagy...!
Miert hozzanak ilyen donteseket az egesz szezonban? Ha nem szereted Hamilton-t akkor menj oda kommentalni ahol nem rola szol a cikk!!!!!!!!!
Nem baj az!!!Csak ilyen donteseket hozzannak az egesz szezonban........................:)))))))!!!!!!
Valaki nem tudja, h h tudom megnézni a tippelős verseny állását?:))
Most már ezen kár rágodni... majd legközelebb több szerencséjük lesz!
"csapata úgy érezte"???????????
Hat igen!!! Szar dontes!!!