A McLaren nem tudja, hogy elkészül-e autójával az első téli tesztre

Fotó: McLaren
Spa Francorchamps, Belgium. Friday 25 August 2017. Stoffel Vandoorne, McLaren MCL32 Honda. Photo: Glenn Dunbar/McLaren ref: Digital Image _31I4923

Egyáltalán nem biztos, hogy a McLaren vadonatúj versenyautója elkészül majd az első előszezoni tesztig – ezt maga Eric Boullier, a brit istálló versenyigazgatója árulta el a minap.

Az első előszezoni tesztet február 26. és március 1. között tartják majd Barcelonában, míg a 2018-as idényt megelőző második gyakorlásra március 6-9. között kerül sor.

A csapatok természetesen már gőzerővel dolgoznak jövő évi versenygépeiken, a McLarennél ráadásul komoly változás, hogy jövőre már nem a Honda, hanem a Renault erőforrásait használják az F1-es idény során.

Bár a jövő évi versenyautó az idei modell evolúciója lesz majd, a teljesen más kialakítású erőforrás miatt komoly változtatások szükségesek.

Amikor az F1.com újságírója arról kérdezte Eric Boullier versenyigazgatót, elkészülnek-e az új versenygéppel az első téli tesztre, a szakember a következőket válaszolta: „Ezt most még korai megmondani.”

„Folyamatosan a határokat feszegetjük, ha pedig megvan a következetes fejlődés a teljesítményt tekintve – a szélcsatornában, a CFD tekintetében, és a többi –, akkor egészen az utolsó percig ki akarod tolni a határokat, mielőtt elkezded legyártani az elemeket.”

„Egyszerűen minél tovább akarunk várni, hogy megbizonyosodjunk arról, felhasználtunk minden apró információt és adatot, amikor elkezdtük a gyártási folyamatot. És elmondhatom: eddig jól állunk!”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!