McLaren: Nincs szerződésünk Alonsóval

A McLaren vezetője, Ron Dennis visszautasította azon feltételezéseket, melyek szerint már aláírt szerződésük lenne Fernando Alonsóval, akit nagy valószínűséggel Sebastian Vettel vált jövőre a Ferrarinál.


A McLaren vezetője, Ron Dennis visszautasította azon feltételezéseket, melyek szerint már aláírt szerződésük lenne Fernando Alonsóval, akit nagy valószínűséggel Sebastian Vettel vált jövőre a Ferrarinál.

„Jelen pillanatban egyetlen versenyzővel sincsen szerződésünk a következő idényre, most nem ez az elsődleges prioritás” – mondta Dennis a Japán Nagydíjnak helyet adó Szuzukában.

„Természetesen tárgyalásokat folytatunk, mindent megteszünk, amit elvárnak tőlünk, de egyelőre nincs olyan szerződésünk, amit aktiválhatnánk. Tudom, hogy sem Jenson (Button), sem Kevin (Magnussen) nincs könnyű helyzetben, de megértik a csapat érdekeit.”

„A legfontosabb nekik az, hogy az elsődleges célunk továbbra is egy győztes autó biztosítása, amivel versenyeket tudnak nyerni.”

A McLarennek állítólag opciója van Magnussenre a következő idényre, míg Button szerződése év végén lejár.

Azonban addig, amíg Alonso nem dönt jövőjéről, a McLaren nem fog bejelentést tenni felállását illetően, jóllehet Magnussen mellett Button is a csapat tagja szeretne lenni 2015-ben, mikor egy teljesen új korszak kezdődik meg a wokingi gárdának, mert visszatér motorpartnerként a Honda.

„Célom az, hogy jövőre is itt versenyezzek, öt évet töltöttem el a csapattal” – mondta Button.

„Volt néhány nagyon szép szezon, azonban az utóbbi évek kevésbé voltak sikeresek, de keményen dolgoztunk, és szeretném látni ennek a kemény munkának a gyümölcsét a jövőben.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!