Bár a szombati időmérő után bevallotta, hogy nem elég ütőképes az MP4/25, Whitmarsh már jóval optimistábban nyilatkozott a vasárnapi versenyen látottak után, ahol Lewis Hamilton végig kiváló tempót autózott, és végül a Ferrari duója mögött a harmadik helyen ért célba.
„Szombathoz képest sokkal jobban érzem magam” – mondta a szakember a verseny után adott interjújában. „Azt gondolom, hogy a rajtunk rendben volt, bár veszítettünk egy pozíciót (Nico) Rosberggel szemben az első körben.”
„Tisztán látszott, hogy gyorsabbak voltunk, de nem tudtuk megelőzni Rosberget, ami frusztráló volt, és Lewis rengeteg időt veszített. A kiállásaink jól sikerültek, mindkét versenyzőnk pozíciót szerzett, ami nagyon jót tett a csapatmorálnak. A kiállás után pedig rendben volt Lewis sebessége.”
„A szombati nagy időkülönbségek után örülünk, hogy végül felállhattunk a dobogóra. Az időmérőt elszúrtuk, nem volt meg a megfelelő sebességünk, ám Lewis a verseny nagyobb részét használtabb gumikon futotta, mint az előtte haladók, ráadásul gyorsabban.”
Whitmarsh azt is bevallotta, hogy csapata hibát követett el a leszorító erő megválasztásakor, és a hatos kanyarban lévő puklikra sem figyelt megfelelően, ami miatt az autót nagyon nehéz volt irányítani ezen a részen.
„Azt gondolom, hogy nagyobb leszorító erőt is választhattunk volna, mert sok időt veszítettünk a pálya középső részén, különösen az időmérőn” – magyarázta. „Azonban biztos vagyok abban, hogy a következő futamon jobbak leszünk, és néhány kisebb újítással is készülünk Ausztráliára.”
Olvasóink ajánlatai:







Hozzászólások
(6 komment)szerintem a ferrari sokkal jobb a mclaren csak szépíteni akarja a helyzetet de Ausztráliában dőlhet el jobban hogy melyik csapat az erősebb
Ausztráliában már jobb eredmény fog születni,ami gyorsabb pálya mint Bahrain,ahol a középső lassú szektorban nem volt jó a McLaren.Az ausztrál pályán nincsenek ennyire lassú részek.Viszont fejleszteni kell a gépet,hogy nagyobb leszorító erőt nyerjenek a kanyargós részen
Nem sikerült a legjobbra az MP4-25,de nem kell eltemetni,lesz javulás. A +23 másodpercet azért kapta,mert Rosberg sokáig tartotta,amikor meg Hamilton előzni akart rádión lebeszélték róla,mert tartottak a gumik túlzott kopásától,amiről később kiderült nem kellett volna.
@rfer: Hát én nem bánnám, ha azon a mekin már nem csinálnának semmit.
Korai lenne még 1 futam után elhúzásról beszélni. A ferka 1-2 elég meggyőzőnek tűnik, de a meki dobogót sem lehetett biztosra venni, viszont a meki 3-7 már kicsit sok. A kérdés csak az, hogy egyszeri eset vagy állandósulni fog. Button lehet a gyenge láncszem a csapatnál.
Pedig az a +23 másodperc elég meggyőző, amit Hamilton kapott. Kit éredekel ki mögött körözött és vesztett időt, nem csak üres pályán és az élen kell jól menni!
Maradjunk annyiban, hogy nem húzott el a Ferrari lényegesen, de van mit csinálni azon a Mekláren Mercin.