McLaren: Szokványos tesztbaleset volt

Bár vadabbnál-vadabb találgatások látnak napvilágot Fernando Alonso vasárnapi balesete kapcsán, a McLarennél azt mondják, nem történt semmi különös.


Bár vadabbnál-vadabb találgatások látnak napvilágot Fernando Alonso vasárnapi balesete kapcsán, a McLarennél azt mondják, nem történt semmi különös.

Alonso a barcelonai teszt zárónapján ütközött a falnak, miután helikopterrel a közeli kórházba szállították – itt töltötte az éjszakát is.

A Ferrari négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel – aki közvetlenül Alonso mögött haladt az ütközés előtt – meglehetősen furcsának írta le a balesetet, és a McLaren délután Jenson Buttonnal sem folytatta a munkát – annak ellenére, hogy az MP4-30-as nem sérült meg komolyan.

A német sajtóban nem sokkal később lehetséges áramütésről beszéltek, de elterjedtek olyan találgatások is, melyek szerint Alonso veszélyes gázokat lélegzett be a baleset előtt, ezért egy pillanatra az eszméletét is elveszítette.

Eric Boullier, a McLaren versenyigazgatója azonban tagadta mindezt.

„Fernando balesete teljesen szokványos volt. A médiában néhányan arra törekedtek, hogy eltúlozzák mindezt, de egy szokványos tesztbaleset volt” – mondta a szakember.

„Elég nagy volt a becsapódás, ez pedig indokolta a váltó és az erőforrás hosszas átvizsgálását. Mivel rengeteg idő szükséges az ilyen elemzésekhez, úgy gondoltuk, néhány órával előbb befejezzük a munkát.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!