Megosztás:

A McLaren védelmébe vette Hamiltont

Whitmarsh szerint Hamilton nem okozott veszélyt.
Whitmarsh szerint Hamilton nem okozott veszélyt. © Bridgestone

A McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh kiállt pilótája, Lewis Hamilton mellett, aki komoly kritikát kapott riválisaitól csütörtökön, amiért véleményük szerint sportszerűtlenül viselkedett két héttel ezelőtt Malajziában.

A brit pilóta több alkalommal is blokkolta az őt támadó Vitaly Petrovot a célegyenesben, ami egyes riválisoknál kiverte a biztosítékot, hiszen a sportszabályzat kimondja, hogy egynél többször nem válthat irányt egy pozícióját védő versenyző.

Hamilton azonban büntetés nélkül megúszta az esetet, a stewardok csak figyelmeztetésben részesítették, hogy a későbbiekben tartózkodjon ez ilyen és ehhez hasonló manőverektől.

Bár legtöbb riválisa kritikusan nyilatkozott az esetről, Whitmarsh védelmébe vette a brit pilótát, aki véleménye szerint nem csinált semmi rosszat, és nem okozott veszélyt a versenypályán.

„A stewardok megvizsgálták az esetet, és úgy döntöttek, hogy nem büntetik meg Lewist” – mondta a csapatfőnök. „Lewis mindössze a szélárnyékot próbálta megtörni, nem az előzési manővert próbálta elhárítani.”

„Mint mindig, Lewis most is szenvedélyesen vezet és versenyez, ugyanakkor mindig figyel arra, hogy ne okozzon veszélyt a versenypályán.”

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(27 komment)
lacee09 képe

azt nem mondtam, hogy rossz pilóta petrov, kezdőhöz képest meg tényleg jó, de előzni még meg kell tanulnia

F1speedy képe

@bazsi911: nem rosz a meglatasod!

F1speedy képe

@lacee09: Petrov nem tud elozni? :)) mit szeretnel tole meg ilyen kezdokent, meg csak most kezdte? Szerintem meg jo pilota a korulmenyekhez kepest!

F1speedy képe

Jogosak a kritikak!! De mi az a szo hogy "agonizalni" ? :)))

gold képe

A szabály nem egyértelmű, mi számít feltartásnak, mert az egyértelmű hogy Hamilton nem állt Petrov útjában, csak nem engedte a szélárnyékában, ami szó szerint nem feltartásnak minősül.
Egyértelműsíteni kell a szabályt, a stewardok jól tették hogy egy nem tiszta szábály miatt nem büntettek meg elsőre egy versenyzőt.

bazsi911 képe

Már elég régóta nézem.Engem az se zavart volna hogyha nem változtatnak a szabályokon. Akkor bizti hogy Schuminak nem 7 vb címe lenne, hanem 8-9-10.De legalább nem lázadozunk hogy Schumacher meg a ferrari miatt változtatnak a szabályokon, csak azért hogy ne nyerjenek mindig.

Rider63 képe

@bazsi911: Nos én nézem és Te mit is nézel? Gondolom focit meg K1 -t?

bazsi911 képe

Igen.Ez tényleg baj hogy nem szól már sportról az F-1.És ez tényleg így van.De ezt Bernie nem is titkolja hogy üzlet.2004ben a ferrari tarolt, a nézettség esett, lóvé kevesebb lett.Nem volt más mint a nézettség érdekében új szabályokat kell hozni.Ez tényleg már arra engedett következtetni hogy nem a sportról szól...Ez olyan mintha Phelps nem indulhatna úszásban csak +10kg súllyal, mert úgyis ő nyer és nem lenne izgalmas...Ezért nem néznék az úszást...

Rider63 képe

@Bronson: Egyet értek. Szerintem is a szenvedély hiányzik ebből a mai F1-ből. Túl sok a fogadás/pénz és kevés a versenyzés. Sajna bajna. Senna is barna volt még sem volt bantu néger.

Rider63 képe

@bazsi911: Hát és sajnos itt kevés hozzászólás értelmes és előre mutató. Petrov manőverei kezdő, de nagyon veszélyesek is voltak. Ez nem lenne baj, akkor ha ismernék a képeseit. Nem ismerem, ergo veszélyes. Ugyanyakkor ezen a versenyen sok más pilótát kellett volna meg és elítélni, miért is? Mert szeretnek versenyezni? Túl sok szabály kevés izgalom!!!!!!!!

lacee09 képe

@whoisnormen: a kamikazet takuma satonak hívták :D

bazsi911 képe

Tetszett Bronson beírása, és lehet is benne valami.Ha megnézzük ő az egyetlen bantu(néger)
a mezőnybe.Lehet ezért nem kapott.De ez tényleg lényegtelen.Csak az anti-Schumi drukkerek akik annak idelyén fikázták Schumit, és most meg védik Hamiltont gondolkodhatnának egy kicsit.Csak megjegyzem 2006ban Monacoban mindenki fel volt háborodvahogy Schumi lefulladt, és hogy ezért büntessék meg.És meg is büntették, de szerintem az az eset szerintem annyira nem is volt bizonyitható... De ez az én véleményem.És ezután jöhetne az is hogy Schumi hányszor csinált hülyeséget stb.De mondjuk pár hülyeséget nem nehéz elkövetni 16 év alatt.

bazsi911 képe

Hát igen... Látom van egy két értelmes beszólás. A lényeg Hogy Hamiltont szerintem meg kellett volna büntetni, de a nagyok máshogy gondolták. Ennyi.Én nagyon kiváncsi vagyok azért arra hogy a Hamilton- drukkerek akik itt fel vannak háborodva a mocskolódás miatt azok mióta nézik az F1-et.Mert elképzelhető hogy annak idelyén pont Schumacher megmozdulásait fikázták, és lázadoztak ellene, de most fel vannak háborodva hogy a kis kedvencüket szidják...
Azért szerintem ebbe bele lehet gondolni egy kicsit.

whoisnormen képe

Ő a mezőny legforrófejűbb embere amúgy. Ami miatt olyan agresszív, és hála istennek vezetni is is elég jól tud így szerencsénk van. de ha csak forrófejű lenne és vezetni sem tudna :D Kamikaze. Ettől az egyik legjobb pilóta.

lacee09 képe

hamilton igenis jó versenyző, de attól még, hogy egyszer hibázott nem kell lehülyézni, és nem védeni akarom, lehet, hogy tényleg megérdemelte volna a büntetést, de ezt nem két héttel az eset után kellett volna felhozni, majd két év múlva is mindenki ezen a hibán fog csámcsogni?

lacee09 képe

ha petrov tudna előzni, akkor nem ment volna hamilton után, hanem ment volna egyenesen tovább, és akkor lenyomta volna

Bronson képe

„Mint mindig, Lewis most is szenvedélyesen vezet és versenyez, ugyanakkor mindig figyel arra, hogy ne okozzon veszélyt a versenypályán.”

Most már "értem, hogy miért cikázott ide-oda! Nem akart másokat veszélyeztetni.
Két hozzászólónak csak annyit:
1. Nem arról van szó, hogy Petrov nem tud előzni, hanem arról, hogy Hamilton nem engedte!
2. Ha más csinálta volna (Alosnso, Schumacher, Vettel, ...), biztos, hogy nem csak figyelmeztetést kapott volna.
3. A bírák precedenst teremtettek. Minden hasonló eset utána a versenyzők tiltakozhatnak a büntetések ellen.
4. A McLaren ebben az esetben is hű önmagához. Ahelyett, hogy elnézést kérnének Hamilton hülyesége miatt, védik őt. Igaz, ez a hozzáállás nem újkeletű.

Borrower képe

Ne vicceljetek már! Erről aztán van is mit beszélni. Bárki nyomhatott volna ilyen cikázást, nem úszta volna meg szó nélkül. Ez nem roncsderbi hanem F1. Bünti járt volna, mert erre az esetre vonatkozóan még pont szabály is van írva... Tehát még arról sincs szó, hogy esetleg "mérlegelni lehetne történteket" Ezt benézte Hami, attól függően, hogy mennyire jó pilóta vagy sem. Hibázott a verseny hevében és kész. Nem kell felfújni, bünti kellett volna!!!

lacee09 képe

hamilton igazi versenyző, ő még tud előzni és a pozícióját is védeni tudja, petrov meg nem tud előzni ennyi

McLaren fan képe

@loree: Azért arra énis kiváncsi lennék ha Alonso vagy Schumacher csinált volna ilyet hogy beszélnének e róla.

loree képe

Nyilván szabálytalankodott, ez tény, és büntetést érdemelt, az hogy milyet azt eldöntötték a bírák!Viszont az felháborító hogy még mindig ezzel foglalkoznak, ha ezt egy másik pilóta csinálta volna, akkor már rég elfelejtették volna az egészet...Tipikus irigykedés/Hamilton utálat, nem tudják elviselni hogy ő a legjobb, meg azt hogy próbál szívből versenyezni, egyetlen pilóta aki emlékeztet a régi időkre, az egyetlen igazi versenyző...szarba se nézek számos pilótát emiatt az F1ben.Nagy részük csak babakocsiversenyt játszik!:)

zatyek képe

Hat itt is latszik hogy a kis hamiketek nem 1 sportszeru teremtmeny

Droid18 képe

Pontosan! Hát igen és is ezt akartam írni:D igaz h Hamilton többször változtatott irányt,de gondolom a vakok nem látták h a Renault Lada megismételte azt,szabály ugy értelmezhető ebben az esetben h a hátsó autó sem változtathat irányt..az is balesetveszélyes,vagy ha Hamilton beugrik a kútba ,akkor((Petrov apa kiskedvence) is beleugrik?????

Hamandy képe

Azért az már kicsit sok,hogy Hamilton hibájáról még hetek múlva is mindenki véres szájjal nyilatkozik.nem okozott veszélyt a pályán.miért nem csámcsognak már mondjuk annyit Webberen,aki többször "lökött" ki másokat a hülyesége miatt????és ráadásul másokat életét és versenyét veszélyeztette,ismétlem,már jónéhányszor megcsinálta idén is és tavaly is!!!Mindig,arra vár mindenki,hogy csináljon valamit,hogy lehessen hetekig undorkodni,és pocskondiázni.

McLaren fan képe

@rfer: Akkor már mindenki hülye és meggondolatlan ha előz vagy védi a pozicíóját akkor Petrovot is meglehetett volna büntetni mert ő is cikázot. De az iylen "hülyék" miatt érdekes egy futam ha ő(k) nem lennének minden futam dög unalom lenne! Hamilton legalább azért megy ki a pályára hogy versenyezen és nem azért hogy kocsikázon valaki mögöt mint egyesek!

rfer képe

"Mint mindig, Lewis most is szenvedélyesen vezet és versenyez, ugyanakkor mindig figyel arra, hogy ne okozzon veszélyt a versenypályán"

Ettől még lehet hülye és meggondolatlan!

Nyaki77 képe

Ezen már rég túl vagyunk,kedves Rubinho,és többiek.Azóta eltelt majdnem két hét,nem ezen kéne már agonizálni,ha nem vették volna észre itt a kínai nagydíj!!!Erre kéne összpontosítani,nem arra hogy Hamiltont (eddigi F1-es pályafutása alatt egyszer!!!) nem büntették meg.Lehet hogy ezen a hétvégén pont ti fogtok hibázni,amért megbüntetnek,vagy amiért nem büntetnek meg!