Megosztás:

A McLarennek nincs magyarázata a megbízhatóságra

Vandoorne a 4. legjobb időeredményt érte el a szerdai tesztnapon.
Vandoorne a 4. legjobb időeredményt érte el a szerdai tesztnapon. © Bahrain GP

A McLaren F1-es csapata nem tud magyarázatot adni arra, hogy mi történt a Hondával a bahreini teszt második napján: az ugyanis hibátlanul működött.

A Bahreini Nagydíj versenyhétvégéjén, valamint az azt követő első tesztnapon is erőforrás-problémákkal küzdött a McLaren, azonban szerdán Stoffel Vandoorne problémák nélküli programot zárt, a 4. helyen végzett összesen 81 kör megtételét követően.

Mivel a Honda semmit nem módosított keddhez képest, Eric Boullier sem tudott magyarázatot adni arra, mi történt.

„Ha tudnánk, mi a probléma… Nem tudom. Minden tökéletesen működött” – mondta Boullier. „Beállításokkal próbálkozunk most is, igyekszünk kihasználni a lehetőségeinket, és minden működik.”

„Ez egy megfelelő tesztnap volt, mindent leteszteltünk, amit szerettünk volna, szóval ez nagyon jó” – folytatta a csapatvezető.

Vandoorne a Bahreini Nagydíj versenyén rajthoz sem tudott állni, így különösen jó élmény volt számára, hogy sokat tudott körözni szerdán.

„Azt hiszem, ez az első nap, hogy nagy problémák nélkül köröztünk, és teljesíteni tudtuk a programunkat. Szóval egy produktív nap volt, örülök, hogy sok kört meg tudtunk tenni a tegnapi problémás nap után, amikor nem tűnt jónak a helyzetünk. A csapat minden alkalommal remek munkát végzett, hogy pályára küldje az autót” – mondta a belga.

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

Két napot töltöttek el teszteléssel a Forma-1 csapatai Bahreinbe.

Hozzászólások

( komment)