Megosztás:

A McLarennek tetszik a Ferrari ötlete

A McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh elárulta, hogy csapatának is tetszene a harmadik autó rajthoz állításának lehetősége, azonban csak abban az esetben, ha a csapatok száma tíz alá csökkenne a Forma-1-ben.

A Ferrari már a múlt évben, még a Honda, a Toyota, és a BMW kivonulása után, az újoncok érkezése előtt felvetette, hogy mi lenne, ha a nagycsapatok egy harmadik autót is pályára küldhetnének, ezzel növelve a létszámot a mezőnyben.

Az FIA végül elvetette az ötletet, és inkább új csapatoknak adott bizonyítási lehetőséget, bár az újoncok eddig csak küszködtek, és tetemes a lemaradásuk a már meglévő alakulatokkal szemben, ami sokak szerint csak rontja a sportág jó hírnevét.

Whitmarsh elmondta, hogy támogatnák a Ferrari által először felvetett ötletet, de csak abban az esetben, ha a csapatok száma tíz alá csökkenne, ugyanis a jelenlegi 24 fős mezőny már is így zavaró egyes versenypályákon.

„A harmadik autó indításának lehetősége valóban jó ötlet, ha a csapatok száma lecsökken” – mondta a szakember, aki azt is elárulta, hogy mindez nem került szóba a FOTA (Forma-1-es Csapatok Szövetsége) legutóbbi megbeszélésein.

„Amennyiben bevezetjük a harmadik autót, a McLaren, a Red Bull, a Ferrari, és a Mercedes bizonyára nagyon boldog lenne, de úgy gondolom, hogy a kisebb csapatok számára ez csak hátrányt jelentene.”

„Azonban az ötletet nem szabad teljesen elvetni, mert ha a csapatok száma tíz alá csökken, akkor elő lehet venni, bár jelenleg abban reménykedünk, hogy tizenhárom csapatos lesz a jövő évi bajnokság, tehát egyelőre erről nem kell beszélnünk.”

A McLaren csapatfőnöke hozzátette, hogy boldogan látna más szériákból is nagymenőket, akik az élcsapatok harmadik autóiban próbálhatnának szerencsét egy-egy futamon, ami mindenképpen fokozná az izgalmakat, és emelné a sportág színvonalát.

„A Forma-1 számomra a motorsportok királykategóriája, mind a technológia, mind a mezőny és a versenyzők szempontjából” – folytatta. „A sportágban jelenlévő nagyjainktól eltekintve, fantasztikus lenne Sabastien Loebnek, Valentino Rossinak, Jimmie Johnsonnak, vagy bárki másnak kipróbálni magát a Forma-1-ben.”

„Úgy gondolom, hogy mindannyian elgondolkoznának azon, hogy éljenek-e egy ilyen remek lehetőséggel, és ez fantasztikus lenne az egész Forma-1-nek. Semmi kétségem afelől, hogy ezek a srácok fantasztikus tehetségek, és ha ráállnának, akkor nagyon versenyképes f1-es versenyzők válnának belőlük.”

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(9 komment)
Baltasar prof képe

Legyen 4 autó, és 6 csapat! :)

Tarati72 képe

@Skory: Mitől lenne nagyobb a nézettség, mint így? Azért, mert 3 Ferrari, vagy épp McLaren körözne a pályán, egyik csapatnak sem lenne több rajongója, mint így. Viszont ha azt nézed, jelen helyzetben fél Malajzia F1 szurkoló lett, mióta van saját csapatuk is. Akkor most mikor is több a nézettség? ;)

jaki képe

Értem én, hogy a sereghajtók egyelőre lassúak, de miért akarják mindenképpen kitúrni őket? Szerintem fontos, hogy ne csak 2-3 topcsapatból álljon a mezőny. A McLaren és a Ferrari összesen 6 autót állítana ki. Tegyük fel, hogy lenne még 1-2 csapat, amelyik ideig-óráig három versenyzőt nevezne. A többiek azonnal kivonulnának, mert nem lenne elég pénzük. És nemcsak a három sereghajtóról beszélek. Sauber, Williams, Force India, Torro Rosso... Abban sem vagyok biztos, hogy ezt minden autógyártó finanszírozni tudná. Lenne egy jó kis márkakupa a végén? Vagy 2-3 gyártó indítana egy rakat autót? Arról nem is beszélve, hogy tényleg félő, hogy dögunalom lenne az egész. 3 autó egymás mögött kibérelné a dobogót? Egyértelműnek látszik, hogy helyezkedésre megy ki az egész. Csak azt nem értem, hogy ha a Ferrari pl ilyen fergetegesen teljesít, akkor miért szeretnének versenyképesebb ellenfeleket a többiek helyett. Akkor kit fognak megverni? :)

Skory képe

Nos nagyon sok sebből vérzik, de tetszik az elképzelt fantáziám, amikor 3 ugyanolyan színű autó egymás mellett rajtol stb. De ez sok mindent vonna maga után, szabályok sorozatát kéne átírni, de ha megoldanák átláthatóan és sportszerűen, akkor nagyobb lenne a nézettség, főleg úgy, hogy vannak emberek, akik még csapatoknak drukkolnak ( pl. mint én ). :)

zdesigner képe

Így egy sztárpilótának kettő védené a hátát, ha egy Schumacher-Irvine, Schumacher-Barrichello és Häkkinen-Coulthard időszakhoz hasonló köszöntene be újra.

hunter9 képe

Baromsag...

atimann képe

Ez így egy Nettó baromság. "nagymenők szerencsét próbálnak egy-egy futamon" Így is van elég baj a hülye csapatutasítások miatt, és a kényelmeskedő vonatozások, zéró kockáztatási szándékok miatt. Kéne még csapatonként egy harmadik csapattárs is az élmezőnybe? Mert szerintem: nem. Olyanok pedig aki csak egy-egy futamra ugranak be, szerintem akadályoznák a versenyt, és a vb alakulását.

pisti307 képe

Én is:D

GentlManus képe

Támogatom :D