Megosztás:

A McLarentől igazolt kulcsembert a Caterham

A szakember annak idején sokat dolgozott együtt Mike Gascoyne-nal.
A szakember annak idején sokat dolgozott együtt Mike Gascoyne-nal. © McLaren Mercedes

A Team Lotus alakulata csütörtök délelőtt hivatalos közleményben tudatta, leszerződette a Forma-1 egyik legnevesebb aerodinamikusát, aki a McLaren gárdájának int búcsút a jövőre már Caterham néven futó istálló kegyeiért.

John Iley annak idején a Jordannél, majd később a Renault csapatánál is együtt dolgozott a Team Lotus jelenlegi technikai igazgatójával, Mike Gascoyne-nal. Az elmúlt időszakban a Vodafone McLaren Mercedes vezető aerodinamikusaként tevékenykedett, előtte pedig a Ferrarinál is megfordult.

A szakember 2012 júniusában áll hivatalosan munkába a következő esztendőt már Caterham néven megkezdő istállónál.

„John nagyban hozzájárult a McLaren Mercedes aerodinamikai képességeihez, viszont úgy döntött, hogy elfogadja a Caterham F1-es csapatának ajánlatát a 2012-es évre, illetve az azt követő időszakra” – fogalmazott Martin Whitmarsh, a McLaren csapatfőnöke. „Élveztük a John-nal való közös munkát, és minden jót kívánunk neki a jövőre nézve.”

A Caterham csoport ügyvezetője, Riad Asmat hozzátette: „Nagy örömünkre szolgál, hogy John elfogadta a kihívást, amit felkínáltunk neki, és így segíthet nekünk abban, hogy a következő szintre lépjünk a Forma-1 egyik legfontosabb területén.”

A szakember elmondta, Iley szerződtetése jól mutatja, hogy a Caterhamnek milyen ambíciói vannak a jövőre nézve. A gárda mindent megtesz azért, hogy jövőre a középmezőnybe verekedje magát, és a pontokért szálljon harcba a versenyeken.

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

( komment)