Mark Webber szerint a következő két versenyen ki fog derülni, hogy milyen év vár Michael Schumacherre, ugyanis ha Barcelonában és Monacóban sem tud eredményesen szerepelni, akkor esélye sem lesz felvenni a harcot ellenfeleivel a szezon hátralévő részében.
Minden idők legsikeresebb autóversenyzője három év kihagyás után tért vissza a Forma-1-be, ám közel sem volt olyan egyszerű számára az első négy futam, ahogy arra sokan számítottak, és eddig rendre kikapott csapattársától, Nico Rosbergtől, aki jelenleg a második helyen áll a bajnokságban.
Bár sokan már most leírták a hétszeres világbajnokot, a Red Bull ausztrál versenyzője szerint a következő két futamot még mindenképpen meg kell várni, és csak azután szabad ítéletet mondani.
„Monaco után már tudni fogjuk, hogy pontosan milyen formában van (Michael)” – mondta Webber a BBC Sportnak.
„Tisztában volt azzal, hogy nem fog azonnal az élen harcolni, amint visszaül az autóba. Azt is pontosan tudta, hogy idő kell ahhoz, míg mindenhez hozzászokik, nem gondolta azt, hogy azonnal versenyeket fog nyerni, ennyire nem naiv.”
A hétvégén kezdetét veszi az európai szezon, és a következő két versenyhelyszín minden bizonnyal feküdni fog Schumachernek, aki Barcelonában hatszor, Monacóban pedig nem kevesebb, mint ötször győzedelmeskedett.
A Mercedes továbbá egy átfogó javítócsomaggal készül a hétvégi versenyre, ahol bemutatja nagyobb tengelytávú autóját is, ami javíthat az egyensúlyon, illetve a gumihasználaton, ami Schumachernek is segíthet a javulásban.
„Sokkal otthonosabban fogja érezni magát Barcelonában és Monacóban” – folytatta Webber. „Ezek olyan helyszínek, különösen Monaco, ahol Schumacher kiválóan teljesíthet, és végre megmutathatja, hogy mire is képes valójában.”
„Ha ezeken a pályákon is elvérzik, akkor azt lehet mondani, hogy nem lesz egyszerű számára az idei bajnokság, és valószínűleg problémái lesznek azzal, hogy megfelelően hozzászokjon az autóhoz, ami rengeteget változott 2006-os visszavonulása óta.”
Webber azonban hozzátette: „Ahogy azt mindig is mondtam, le a kalappal előtte, hiszen egy nagyon bátor döntés volt részéről, hogy visszatért, és ismét kipróbálja magát a legmagasabb szinten. Egy hihetetlen ellenfél, és mindig is az volt.”
Olvasóink ajánlatai:







Hozzászólások
(8 komment)Lehet hüle vagyok én ehhez de olyan érzésem van mintha Schumi csak tesztelne a mercinek :D
@pisti307: Jaja!Most Alonson a sor,hogy teljesítse ezt a kötelező mutatványt!:-))
Ha schumi Barcelonában,és Monacoban sem tud nyerni,még akkor sem írnám le,hosszú még ez a szezon,aki ismeri tudja hogy sosem adja fel.
Persze ahol Kimi is leparkolt:D
Vajon Monacoban idén lesz-e Parkoló a kanyarban?
Webber nem rossz srác,nem akart ezzel rosszat,de inkább reklámozzon továbbra is tejet&csiszolja ének tudását:o)a versenyzést meg bízza a felnőttekre
Birom a Webbert! Nagy Arc! Még nagyobb pofáraesés!
Ez a webber mar befoghatna a pofajat. O eddig mit mutatott? Nem sokat az tuti. Egy olyanautoval legalabb 2.-3.nak kellene lennie. Hagyja abba a schumi firtatast es koncentraljon jobban a sajat dolgara.