Még visszatérhet Malajziába a Forma-1 - F1VILÁG.HU

Még visszatérhet Malajziába a Forma-1

HIRDETÉS
Fotó: Scuderia Toro Rosso

Egyáltalán nem biztos, hogy a múlt hétvégi volt az utolsó Maláj Nagydíj a Forma-1 történetében, Malajzia miniszterelnöke szerint ugyanis a száguldó cirkusz a jövőben még visszatérhet az országba.

Az biztos, hogy a szepangi verseny a 2018-as versenynaptárban már nem szerepel, a maláj kormány ugyanis úgy döntött, a továbbiakban nem rendez F1-es versenyt, az ugyanis az elmúlt években folyamatosan veszteséget termelt.

Najib Razak miniszterelnök a minap egy interjúban elárulta, egyetért a döntéssel, ám elmondása szerint egyáltalán zárható ki az, hogy egy napon újra Forma-1-es versenynek adnak otthont.

„Nem igazán térült meg, ennek következtében pedig gazdaságilag egyre kevésbé volt életképes számunkra” – mondta Razak.

„Úgy döntöttünk, felülvizsgáljuk és felbontjuk a szerződést, de ez nem jelenti azt, hogy a jövőben valamikor nem fontoljuk meg újra a versenyrendezést, ha a gazdasági hozamok kedvezőek lesznek számunkra.”

„Azt gondolom, 19 év egy igazán jó időszaknak számít, most úgy döntöttünk, lezárjuk ezt a fejezetet, és más versenyekre összpontosítunk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!