Megosztás:

Megbüntették a Ferrarit

A Ferrarinak mélyen a zsebébe kell nyúlnia a gondatlan kiengedés miatt.
A Ferrarinak mélyen a zsebébe kell nyúlnia a gondatlan kiengedés miatt. © Bridgestone

A Ferrari nem kevesebb, mint 20 000 dolláros (~4.5 millió forint) pénzbírságot kapott, amiért veszélyt okozott a boxutcában az időmérő edzésen, mikor figyelmetlenül engedte ki Fernando Alonsót a garázsból, aki kis híján összeütközött Nico Rosberggel.

A Mercedes német versenyzőjének nagyon keményen a fékre kellett lépnie, hogy elkerülje az ütközést, miután a Ferrari szerelők rosszkor adtak zöld jelzést Alonsónak, aki így pontosan akkor hajtott ki a garázsból, mikor kollégája megérkezett.

Rosberg a csapatrádión azonnal kérdőre volna a Ferrarit és Alonsót, ám a spanyol versenyző az időmérő után elmondta, hogy ő semmiről nem tehet, hiszen nem láthatta, hogy ki érkezik mellette.

„Először is nem láttam Nicót, sajnos” – mondta a kétszeres világbajnok. „A látási szög nem tökéletes, így nem lehet mindent látni, ami a boxutcában zajlik, így csakis a szerelőidre hagyatkozhatsz.”

A sportfelügyelők az ügyben érintett feleket beidézték, és úgy döntöttek, hogy veszély okozásáért pénzbírsággal sújtják a Ferrarit.

Alonso egyébként még az ítélet kihirdetése előtt a következőket mondta: „Ha ezért büntetés jár, akkor szerintem át kell gondolnunk az elmúlt versenyen történteket, már ami a boxutcai manővereket illeti.”

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(9 komment)
zsoficsajszi képe

Valóban nagyszerű döntéseket hoznak a versenybírák... Szerintem a tegnapi esetnek kevésbé volt jelentősége, mert ugyan ha Rosberg nem fékez, összeütköztek volna, de szerencsére nem lett semmi probléma, nem veszített/nyert vele senki. Azonban a múltkori eset, amit már többen emlegettetek, az valóban veszélyes volt, és ha összeütköznek, akkor értékes pontokat veszített volna mindkét versenyző.
Nagyon érdekesnek találom a bírák elmúlt versenyeken látott "teljesítményeit". Volt az minden, csak nem fair-play, és igazságosság...

netizen70 képe

Hát a bírák nem valami következetesek! Ennyi erővel Red Bullt és McLarent is 20k dolcsira kellet volna büntetni. Rászálltak most a Ferrarira, előbb a reklám felület most meg a bünti.
Sebaj attól még : FORZA FERRARI FOREVER!

Bronson képe

@K.I.T.T.: A múltkori eset (Hami-Vettel) kinek volt köszönhető? Most mindenki helyesel, a múltkor meg jónéhányan elítélték azokat, akik Hamiltont támadták.

Bronson képe

Úgy látszik, hogy a következetesség nem erőssége a versenybíráknak! A Vettel - Hamilton párharc a boxutcában sokkal veszélyesebb és hosszabb szakaszon zajlott, mint ez a mostani, és ők milyen büntetést kaptak? Ja persze, most a Ferrari volt a ludas, ezért meg kell büntetni! (Ezzel nem a jogosságot kérdőjelezem meg, hanem a következetességet!) Szemét banda!!!

Kreedit010 képe

Teljes mértékben egyet értek Alonsoval. Ha ezért büntit kaptak, akkor a többi manőverre is kellett volna valamit adni az elöző futamokon. De sajnos itt tényleg a Ferrari szerelők hibáztak. :(

K.I.T.T. képe

@zsoda: teljes mértékben egyetértek veled mindenben!!!

zsoda képe

Ezeket az incidenseket egy ősrégi találmánnyal nagyon egyszerűen el lehetne kerülni: úgy nevezik, hogy TÜKÖR. Nem az autók visszapillantó tükreire gondolok, hanem szemben, a garázs kijáratánál, akárcsak egy útkereszteződésnél. Illetve lehetne a nyalókára egy domború tükröt tenni, s a pilota abban már láthatná a pillanatnyi helyzetet. Valószínű, hogy az sem oldana meg minden problémát, de sokat segítene. De lehet, hogy ez az FIA-nak túl olcsó megoldás lenne. Zavarosban lehet leginkább kavarni a szart, s annak segíteni, aki a szimpatikusabb vagy aki többet perkál...

K.I.T.T. képe

A Ferrari mostanában mindig hibázik a Box-ban...A szerelőknek látniuk kellett volna hogy valaki érkezik...Alonso semmiről sem tehet,de Rosberg jogosan lehetett ideges!(az egész a szerelők figyelmetlenségének köszönhető!)

Baltasar prof képe

Ez úton is sorry Rosberg, valóban hibáztak Ferrarinál! :(