Meghalt a Monacói Nagydíj egykori győztese, Beltoise - F1VILÁG.HU

Meghalt a Monacói Nagydíj egykori győztese, Beltoise

HIRDETÉS

Életének 77. évében a minap elhunyt Jean-Pierre Beltoise, egykori Forma-1-es versenyző, aki 1972-ben a BRM csapat utolsó futamgyőzelmét aratta Monacóban.


Életének 77. évében a minap elhunyt Jean-Pierre Beltoise, egykori Forma-1-es versenyző, aki 1972-ben a BRM csapat utolsó futamgyőzelmét aratta Monacóban.

A francia versenyző eredetileg motorkerékpárral kezdett el versenyezni, 11-szer lett országos bajnok Franciaországban, majd úgy döntött, négy kerékre vált.

Pályafutása mindazonáltal kis híján derékba tört, amikor 1964-ben a Reimsi 12 órás versenyen súlyos balesetet szenvedett – bal karja ezután soha nem is jött rendbe.

A versenyzést azonban nem adta fel, miután a Forma-3-ban és Forma-2-ben is bajnok lett, bemutatkozott a Forma-1-ben is.

Az 1967-es Amerikai Nagydíjon debütált, Monacóban ugyanis korábban nem tudta kvalifikálni magát. Első dobogóját a következő évben szerezte meg, amikor Hollandiában második lett.

1971 végéig versenyzett a Matras csapatánál, szorosan együttműködve Ken Tyrrellel, mielőtt a BRM-hez szerződött, mely csapatnál első győzelmét szerezte.

Bár az 1972-es idény kiábrándítóan indult számára, Monacóban verhetetlen volt – a Hercegségben végül önmaga első és egyetlen, csapata pedig utolsó győzelmét aratta a Forma-1-ben.

Még két évig versenyzett a BRM-nél, majd az 1974-es szezont követően visszavonult a Forma-1-től: sportautókkal versenyzett eztán, illetve Franciaországban próbált szerencsét túraautókkal. Rendszeresen ralizott, és tesztelt a Ligier F1-es autóját.”

Beltoise Francois Cevert testvérét, Jacqueline-t vette feleségétül, két fiúk született, Anthony és Julien, később mindketten követték apjuk nyomdokait a motorsportban.

Hirdetés

Halálát stroke okozta.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!