Megkezdődött a harc a rajtszámokért

Felvette a kapcsolatot a Forma-1-es versenyzőkkel a sportágat irányító Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA), hogy azok kiválasszák jövő évtől kezdve használatos rajtszámaikat.


Felvette a kapcsolatot a Forma-1-es versenyzőkkel a sportágat irányító Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA), hogy azok kiválasszák jövő évtől kezdve használatos rajtszámaikat.

A Motorsport Világtanács (WMSC) hétfőn hagyta jóvá azt a szabálymódosítási javaslatot, miszerint a versenyzők a 2014-es idénytől kezdődően állandó rajtszámokkal versenyezzenek a Forma-1-ben.

Az újítás már bele is került a Sportszabályzatba, a versenyzőknek pedig most Sebastian Vettel kivételével – hiszen világbajnokként őt illeti az 1-es – ki kell választaniuk saját rajtszámaikat.

Az FIA kommunikációs vezetője, Matteo Bonciani az AUTOSPORT-nak megerősítette, ha két versenyző is ugyanazt a rajtszámot választja, a bajnoki tabellán idén elért eredményeik alapján döntik el, kié lehet majd az adott rajtszám.

A sportot irányító testület azt szeretné, ha maguk a versenyzők, nem pedig a csapatok döntenének ebben a kérdésben, éppen ezért az illetékesek közvetlenül velük vették fel a kapcsolatot.

Néhány versenyző már ki is fejezte szándékát a rajtszámokra vonatkozóan: Nico Rosberg például a hatossal, az ötössel, vagy a kilencessel szeretne rajthoz állni. Édesapja, Keke 1982-ben a hatos rajtszámú versenyautóval lett világbajnok.

A Force India újonnan szerződtetett versenyzője, Sergio Pérez csütörtökön elárulta, szíve szerint ő a 11-est választaná, hiszen ezt a rajtszámot használta gokartos éveiben, illetve első GP2-es szezonjában is.

A Sportszabályzat szerint egyébként a rajtszámokat nemcsak a versenyautók elejére, de a pilóták sisakjára is jól látható helyre fel kell helyezni majd.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!