Megosztotta a versenyzőket az átalakított Spa - F1VILÁG.HU

Megosztotta a versenyzőket az átalakított Spa

HIRDETÉS

A felújított Spa-Francorchamps-ban tesztelő versenyzők véleményét megosztotta a módosított vonalvezetés, mely egyesek szerint több előzést tartogat a Belga Nagydíjra, ám a boxutca bejárata jóval veszélyesebb lett.

A felújított Spa-Francorchamps-ban tesztelő versenyzők véleményét megosztotta a módosított vonalvezetés, mely egyesek szerint több előzést tartogat a Belga Nagydíjra, ám a boxutca bejárata jóval veszélyesebb lett.

Az idei évben visszatérő Belga Nagydíjnak helyet adó Spa-Francorchamps az elmúlt évben egy komolyabb felújításon esett át, melynek részeként modernizálták a kiszolgáló létesítményeket, átalakították a La Source visszafordítót, illetve a Bus Stop sikánt, valamint átdolgozták a boxutca bejáratát. Néhány helyen pedig a sóderágyat felváltotta az aszfaltozott bukótér.

Egyes versenyzők úgy gondolják, hogy az átalakítások elősegítik majd az előzéseket, ám sokan kritizálták a boxutca bejáratát, mely a beláthatóság hiánya miatt akár még gondot is okozhat a versenyen.

“Az új sikán remek előzési pontot kínál, már csak egy kanyar van, amely jóval szélesebb, és ezt követi a célegyenes” – mondta a Williams istálló német versenyzője, Nico Rosberg az Autosportnak adott ynilatkozatában. “A La Source-ban jóval több a hely, ami a rajtnál kulcsfontosságú lehet. Az egyetlen negatívum, az a boxutca bejárata. Szinte teljesen beláthatatlan. Ha nagy sebességgel megérkezel a bejárathoz, és esetleg van ott valaki, akkor szinte elkerülhetetlen egy hatalmas baleset.”

A Super Aguri tesztpilótája, James Rossiter is egyetértett kollégájával.

“Az utolsó balos a sikánban igen trükkös, különösen a kijárata, és egy picit még csúszós” – mondta. “Szűkebb, mint a jobbos, így könnyen előzési pozícióba lehet kerülni az első kanyar előtt. A célegyenes utáni ráfordító se nem szélesebb, se nem nagyobb, de mivel nincsen betonfal, jóval szélesebbnek tűnik, ami megkönnyíti a rajtot. A boxbejárat viszont nagyon szűk. Beláthatatlan, ezért ha valaki beesik oda, akár még baj is lehet. A sikánban viszont több a hely, mert a fal távolabb került, így akár még egy kisebb hiba is beleférhet, ami megkönnyíti az előzéseket.”

A BMW Sauber lengyel versenyzője, Robert Kubica szerint az átalakított sikán jóval lassabb, mint elődje volt, ám az aszfaltozott bukóterek rengeteget javítottak a pálya biztonságán.

“A sikán lassabbnak tűnik, most egy jobbos, aztán egy balos előzi meg a célegyenest. Jóval lassabb és szűkebb lett” – mondta. “A La Sourca is más. A 10-es és 11-es kanyarban is történtek változások, már nincsenek sóderágyaik, így nem kell félni attól, hogy beragadunk egy esetleges kicsúszás alkalmával.”

Kubica azonban elmondta, neki sem nyerte el tetszését a boxutca átalakított bejárata: “Nagyon nehéz látni a boxutca bejáratát, ami roppant szűk, és a fal is közel van a pályához.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!