Fotó: Scuderia Ferrari
Hírek

Megromlott a kapcsolat, Vettel már jövőre elhagyja a Ferrarit?

Olasz médiajelentések szerint könnyen lehet, hogy az idei kudarcokat már nem éli túl Sebastian Vettel és a Ferrari kapcsolata – nem elképzelhetetlen, hogy a négyszeres világbajnok a 2019-es szezon végén távozik Maranellóból.

Vettelék nagy reményekkel vágtak neki a 2018-as szezonnak, és a bajnokság első felében úgy tűnt, idén valóban méltó ellenfelei lesznek majd a Mercedesnek, és bezsebelhetik a világbajnoki címet.

Az elmúlt időszak azonban kiábrándítóan alakult a Ferrari számára, Vettel hátránya pedig négy versennyel a bajnokság vége előtt 67 pontra nőtt Lewis Hamiltonnal szemben.

Az idei hibákból ráadásul Vettel is jócskán kivette a részét, Luigi Perna, a La Gazzetta dello Sport szakírója szerint pedig emiatt a német kezdi elveszíteni a támogatást a Ferrarinál, és már ő sem érzi olyan jól magát Maranellóban.

Sőt, a négyszeres világbajnok szerződésében állítólag van egy záradék, mely a kontraktus 2020-as lejárta előtt lehetővé teszi, hogy felbontsák azt.

A Ferrari részéről persze továbbra sem hallani ilyesmiről: Maurizio Arrivabene csapatfőnök épp a napokban nyilatkozta, meggyőződése, hogy Vettel előbb-utóbb világbajnok lesz a patinás olasz istálló színeiben.

A 2019-es év mindenesetre mindenképpen vízválasztó lehet Vettel számára, nem is beszélve arról, hogy Charles Leclerc személyében egy bizonyítani akaró ifjú titánt lesz a csapattársa. A monacói nemrég azt mondta, biztos abban, hogy a Ferrari engedi őt harcolni a győzelmekért.

Szólj hozzá!