Hírek

Megvan a magyarázat Hamilton korai kiesésére

A Mercedes csapatfőnöke, Ross Brawn magyarázatot adott arra, hogy Lewis Hamilton miért esett már ki a második etapban az Olasz Nagydíj szombati időmérő edzésén.


A Mercedes csapatfőnöke, Ross Brawn magyarázatot adott arra, hogy Lewis Hamilton miért esett már ki a második etapban az Olasz Nagydíj szombati időmérő edzésén.

A brit pilóta a 2010-es Maláj Nagydíj óta először nem jutott be az időmérő utolsó körébe, és csak a 12. pozícióból vághat majd neki a vasárnapi Olasz Nagydíjnak.

Hamilton a kvalifikáció után azt modta, hogy úgy vezetett, mint egy idióta, azonban Brawn elmondta, hogy versenyzőjének teljesítményét nagyban befolyásolta, hogy megsérült autójának fenéklemeze.

„Lewis teljesítménye jónak tűnt, azonban az edzés elején sajnos megütötte az egyik rázókövet és megsérült autójának fenéklemeze” – mondta a szakember az újságíróknak az időmérőt követően.

„Nem realizáltuk annak hatásait azonnal, így már nem volt időnk megjavítani az autóját. Nem ez volt a mi napunk, mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy jobb munkát végezzünk.”

Brawn azt is bevallotta, hogy Nico Rosberg napja sem volt felhőtlen, hiszen a német versenyző a délelőtti tréningen szenvedett és számos problémája akadt, ami korábban nem volt jellemző a csapatra.

„Egyikünk számára sem volt jó a mai nap” – folytatta. „Megbízhatósági problémánk volt reggel Nico autójával, ami azt eredményezte, hogy csak keveset tudtunk körözni, és Monza arról szól, hogy a versenyző mennyire magabiztos.”

Szólj hozzá!