Megvan az első nevező a Forma-1-ben

A Campos Racing hivatalosan is megerősítette indulási szándékát, miután már péntek éjszaka beadta nevezését a jövő évi Forma-1-es világbajnoki sorozatba.

A Campos Racing hivatalosan is megerősítette indulási szándékát, miután már péntek éjszaka beadta nevezését a jövő évi Forma-1-es világbajnoki sorozatba.

A spanyol F3-ban versenyző alakulat, melynek tulajdonosa Adrian Campos egykori versenyző, péntek 00:05-kor beadta hivatalos nevezését a jövő évi bajnokságba, és természetesen jelezte, hogy elfogadja a 40 millió angol fontos költségvetési sapkás szabályt.

A nevezéseket május 22. és május 29. között kell beadniuk a csapatoknak, és aki elmulasztja a határidőt, csak extra pénzbüntetést követően pótolhatja azt, feltéve, ha maradt még üres hely a rajtrácson.

Campos elmondta, hogy a Meta Image céggel együtt adta be nevezését, és a csapat “Campos Meta 1” név alatt fog futni a jövő évi bajnokságban, feltéve ha lehetőséget kap a bizonyításra.

A vezetőség részleteket nem kívánt elárulni, ahogy azt sem, kik a befektetők, jóllehet spanyol lapértesülések szerint a mexikói üzletember, Carlos Slim, és az NBA játékos, Pau Gasol részt vesz a projektben.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!