Megosztás:

Megvan az első új nevező a Forma-1-ben

Az egykori GP2-es alakulat, a Durango bejelentette, hogy megpályázza a jelenleg is üresen álló 13. helyet, és beadja nevezését a jövő évi bajnokságra a Forma-1-ben.

Az FIA a múlt hónapban pályázatot írt ki a jövő évre, miután a Team US F1 összeomlásával megüresedett egy hely a 2011-es idényre.

A nevezéseket április 15-ig kell beadniuk az érdeklődőknek, az eredményhirdetésre pedig a szövetség ígérete szerint július végéig sort kerítenek, hogy a szerencsés nyertesnek legyen elég ideje arra, hogy megfelelően felkészüljön a bemutatkozásra.

A Durango a tavalyi év végén, anyagi problémái miatt szállt ki a GP2-ből, azonban a csapat vezetője, Ivone Pinton elmondta, hogy sikerült új befektetőket találniuk, ám azok sokkal inkább egy forma-1-es programot szeretnének támogatni, mintsem visszatérni a betétkategóriába.

„A tavalyi évben történt rossz dolgok után mindent megtettünk annak érdekében, hogy új partnereket találjunk sporttevékenységünkhöz” – mondta a szakember.

„Nem kellett sok időnek eltelnie ahhoz, hogy megértsük, az érdeklődés középpontjában a Forma-1 áll, semmi más. Éppen ezért ebbe az irányba mentünk el, és elárulhatom, hogy két nagy nemzetközi csoport is támogat minket, hogy bekerülhessünk a Forma-1-be.”

„Azonban továbbra is a földön járunk, ahogy azt Olaszországban mondjuk, hiszen egészen eddig ez még csak egy komoly kezdeményezés."

"Viszont úgy szeretnék tekinteni erre, hogy oly sok év után, amit azzal töltöttünk, hogy fiatal tehetségeket a jövő nagy bajnokaivá neveltünk, most eljött a mi időnk, és a Durangót bejuttathatjuk a motorsportok elitkategóriájába.”

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(2 komment)
McLaren fan képe

Remélem nem valami kis pancser csapatot választanak! Valami nagy név kellene már. De jó lenne ha 1 uj gyári csapat jönne mert ez a 2 ami most van igaz ott van a Renault is de az se 100%-os azt már lassan felváltja a Lada xd én már azon se csodálkozznék ha a Dácia név is rajta lenne a 2 Renault-on:D

Sutton képe

A tavalyi autó meg már most jobb mint a HRT :). Döntsük már el F1 vagy gazda demonstráció. Már látom az új zöld-sárga festést és a John Deere szarvast.