Felipe Massa menedzsere, Nicolas Todt szerint a Ferrari továbbra is meg akarja tartani a brazil pilóta szolgálatait, bár az utóbbi időben egyre többen beszéltek arról, hogy a vezetőség már keresi az utódját.
Az elmúlt hetekben, hónapokban többször is arról cikkeztünk, hogy Massa elveszítheti állását, és a Ferrari nem fogja meghosszabbítani vele az idei szezon végén lejáró szerződését, sőt már ki is szemelte utódját, aki vagy Robert Kubica (Renault), vagy Mark Webber (Red Bull) lesz.
Todt azonban nem aggódik a pletykák miatt, és úgy gondolja, hogy védence jövőre is az olasz alakulatot erősítheti.
„Felipe egészen 2001 óta a Ferrarival van (akkor még, mint tesztpilóta volt jelen a csapatban), számos kiváló eredményt ért el, itt szerezte meg első futamgyőzelmét, azonban voltak nagyon nehéz pillanatai is, ilyen volt a tavalyi horrorisztikus balesete” – mondta a francia menedzser az Autosprint magazinnak.
„Egy különleges kapcsolat áll fenn közte és a csapat között. Bízom abban, hogy ez még sok-sok évig folytatódhat. Ezt szeretné Felipe, és tudomásom szerint a Ferrari vezetése is.”
Todt azt is elmondta, hogy véleménye szerint Massa fel fogja tudni venni a versenyt kétszeres világbajnok csapattársával, Fernando Alonsóval a szezon hátralévő részében, ugyanis a csapat már dolgozik azon, hogy ne legyenek problémái a gumikkal.
„Mikor láttam, hogy Felipe hat tizeddel lassabb csapattársánál, ami néha előfordult, már tudtam, hogy valami komoly problémája van, és nem a vezetéssel vannak gondjai, mert ha ez így lenne, akkor jobban tenné, ha elkezdene más munka után nézni” – folytatta.
„Láthattuk, hogy a szuperlány keverékeken egy szinten van Alonsóval, ilyen volt Bahrein, és Monaco. Az igazság az, hogy a probléma a keményebb abroncsokkal van, mert a vezetési stílusa miatt nincs meg a megfelelő tapadása at autójának, sokkal jobban szenved, mint Alonso.”
„Azonban a csapat feltérképezte a problémát, és nagyon keményen dolgozik azon, hogy az autó jobban feküdjön Felipének, így magabiztos vagyok. Hét verseny után egyértelműen kisebb a különbség, és még minden teljesen nyitott.”
Olvasóink ajánlatai:







Hozzászólások
(21 komment)Szerintem, az eredmények döntik el Massa sorsát........így, meg kell várni a az év végét,hogy erről,érdemben tárgyaljanak........a sok nagy-baromnak nem is kellene nyílatkóznia,csak hergelik a szúrkólókat......
@Effegy: Persze, hogy jobb lesz, most az ő kedvenc pályája lesz. Igazad van, nem azért szerződtették Massát, mégis elverte rajkót.
@tifosi: erőlködünk, erőlködünk?
nem tesz jót az idegrendszerednek.
az is lehet, hogy neked az már nincs is.
@moni626: ez az én dumám xD DE NEM BAJ MERT TÉNYLEG ÍGY VAN EGY ÖRÖK 2. PILÓTA :D
Massanak nincs helye a ferkában egy tehetség kellene ide nem ő !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
@tifosi: Lesz ő ennél jobb is...mellesleg senki nem várt tőle győzelmeket. Azért ment oda, mert neki már meg van a cím az effegyben.
@keson: Miért is értenéd, ha nem értesz hozzá?
@Effegy: Örök vesztesnek szurkolsz te analfabéta effegyes. Most a raliban töri az autót 7 perce lemaradva a mezőnytől.
@keson: Talán azért mert az az eslö szezonyába még gyors volt de már 2008 Massa gyorsab volt Raikönenél és a 2009 év is az övé volt adig mig meg nem történt a balesete
@tifosi azt nemértem ha massa gyorsabb volt miért rájkó lett a világbajnok.. :S
na mind1 Kubicát meg nemakaroma ferkába :(:(:( Ferrari (N)
@tifosi: örök veszteseknek nem fogok szurkolni bocs. MEgtartom neked, te csak szimpla sötét massás vagy. Az hogy piázott Rajkó néhány hétvégén az miért zavar egyeseket amúgy? Biztos részegen is vezetett....n
@Effegy: Ez a lassú versenyző sokkal gyorsabb volt az iszákos rajkónál, és ki is ebrudalta a csapattól. Te meg egy piás rajkósból lett sötét alfonzós lettél, tehát tartod a szinvonalat.
@moni626: okostojás, Massa örök másodikként verte szarrá Rajkót? Nem rossz!
Valljuk be Massa az örök második. A balesete elött is az volt. Alonso mellett senkinek nem lesz könnyű dolga. Remélem:))
Inkább a Kubica mint a Webber,el sem tudom képzelni,hogy a Ferrariba üljön.
Vajon milyen lehet egy szuperlányon autózni?:)
Effegy. Én az egészbe azt élvezném a legjoban ha Massat átvinnék a Redbullhoz és Kubicát meg a Ferrkához és akkor megláttnátok az igaságot h massa egy dekávalse gyengéb pilota mind Kubica ja és tegyük hozá h ha nekis hasonlo a vezetési stilusa mind Massaé akkor nagyon ö se fog brilirozni Alonso mellet és akkor meg majd fognak jöni az olyan kometok h bár csak a Renaultnál maradtvolna na akkor fogok én a legjoban örvendeni meg kacsakni nagyokat :)) :))
@Effegy: Lehet valami új guminő márka :P
@Bronson: ÚGy úgy! Alonsoval extra klasszis pilóta párost alkotnának.
@Robi88: ja ez jó. :D
Amúgy kint van a szekere már félig a csapatból, ilyen eredménytelen lassú pilóta ide nem kell. Bizonyíthat a szultán otthon, de ha itt sem akkor kampó.
Lehetséges, csak még nem tudnak róla! Egyébként meg nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél! Jöjjön Kubica!
Sztem Massa nem az a Massa aki a balesete előtt versenyzett. Egyértelmű hogy a Ferrari az Alonso-Kubica kettőssel lenne verhetetlen. jah meg egy olyan kocsival mint a redbullokét :)
szuperlány =)