Menezsment váltásra készül Perez - F1VILÁG.HU

Menezsment váltásra készül Perez

Sergio Perez állítólag készen áll bejelenteni új menedzsmentjét, ami egyesek szerint szintén arra utalhat, hogy veszélyben van versenyzői ülése a McLarennél.


Sergio Perez állítólag készen áll bejelenteni új menedzsmentjét, ami egyesek szerint szintén arra utalhat, hogy veszélyben van versenyzői ülése a McLarennél.

Bár a mexikói versenyző közel áll ahhoz, hogy hosszabbítson a wokingi alakulattal, a csapat vezetése nemrég kijelentette, hogy versenyzője egyelőre még nem bizonyított eleget ahhoz, hogy biztosan megtartsa 2014-re.

Ez a bizonytalanság, illetve az, hogy Martin Whitmarsh csapatfőnök a hétvégén elmondta, hogy jelentős fejlődést vár pilótájától, olyan híreszteléseknek adott táptalajt, melyek szerint a McLaren fontolgatja opcióit, sőt már meg is kereste Fernando Alonsót – aki persze cáfolta, hogy távozni akarna a Ferraritól.

Miközben Perez mindent megtesz annak érdekében, hogy bizonyítson csapatának, megbízható források szerint a háttérben is komoly a mozgolódás, ugyanis menedzsmentváltásra készül.

Perez eddigi karrierjét Adrian Fernandez menedzselte, aki szinte minden versenyre el is kísérte. Az egykori versenyző azonban a hétvégi Szingapúri Nagydíjon nem tette tiszteletét eddig, ami szintén azon feltételezéseket erősíti, hogy valami mégiscsak készülődik.

Perez nem kívánta kommentálni a történetet, mindössze ennyit mondott: „Hamarosan bejelentem ezeket a dolgokat.”

A McLaren szintén nem nyilatkozott a témában, hiszen „ez nem a mi ügyünk” – mondta a szóvivő.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!