Mercedes: 99 százalék, hogy marad a jelenlegi felállás

A Mercedes motorsport-igazgatója, Toto Wolff elárulta, „99 százalék”, hogy 2015-ben is a Nico Rosberg – Lewis Hamilton párossal vágnak neki a Forma-1-es világbajnokság küzdelmeinek.


A Mercedes motorsport-igazgatója, Toto Wolff elárulta, „99 százalék”, hogy 2015-ben is a Nico Rosberg – Lewis Hamilton párossal vágnak neki a Forma-1-es világbajnokság küzdelmeinek.

Rosberg korábban hosszú távra elkötelezte magát a német istállóhoz, Lewis Hamilton jövőjéről azonban sokat pletykálnak a nemzetközi sajtóban: a híresztelések szerint az sem zárható ki, hogy az angol versenyző visszatér korábbi csapatához, a McLarenhez.

Hamiltont 2015 év végéig köti szerződés a Mercedeshez, nemrég azonban úgy nyilatkozott, egyelőre nem szeretne a kontraktus kiterjesztéséről tárgyalni – a brit állítólag szeretné megvárni, hogy ő, vagy csapattársa nyeri-e az idei világbajnokságot.

Amennyiben a brit alulmarad Rosberggel szemben, elképzelhető, hogy a távozás mellett dönt, ráadásul Toto Wolff nemrég úgy nyilatkozott, ha a két versenyző az idei viszálykodások után nem fér meg egymás mellett, változtatnak felállásukon.

A Mercedes motorsport-főnöke mindazonáltal a Bild című lapnak a minap azt mondta, „99 százalék”, hogy jövőre is marad a Rosberg – Hamilton duó.

„Egy kis százalékot mindig fenn kell tartani, hiszen bármikor előjöhet valamilyen kivételes körülmény” – mondta diplomatikusan Wolff, majd Hamilton szerződésével kapcsolatban hozzátette: „Mindkét fél részéről ott van a szándék a folytatásra, de eldöntöttük, hogy elhalasztjuk a kérdést a bajnoki küzdelem intenzitása miatt.”

„Ahelyett, hogy üzleti dolgokról beszélünk, szeretnénk befejezni az idei szezont. Utána pedig az első dolog az lesz, hogy leülünk Lewisszal és remélhetőleg minden adott lesz ahhoz, hogy 2015 utánra is elkötelezzük magunkat.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!