Verstappen vs. Ocon

Mercedes: A miénk a leggyorsabb autó a mezőnyben!

Fotó: Red Bull
Fotó: Red Bull

Nem a várakozásoknak megfelelően alakult az elmúlt időszak a Mercedes Forma-1-es csapata számára, Toto Wolff, a német istálló motorsport-igazgatója azonban reméli, a hétvégén, Hockenheimben bizonyítani tudnak.

A Mercedes az egyéni és a konstruktőri pontversenyben is elveszítette a vezetést a Ferrarival szemben, a legutóbbi versenyeken ugyanis egyéni- és technikai hibák is hátráltatták a csapatot.

Toto Wolff, a Mercedes motorsport-főnöke mindazonáltal optimista, mert bár nem értek el olyan eredményeket, mint szerettek volna, egyvalami véleménye szerint egyértelmű volt: ők rendelkeznek a legjobb autóval a mezőnyben.

„A triplaforduló alkalmával nem gyűjtöttünk annyi pontot, mint reméltük” – vallotta be a szakember.

„Ez nagyrészt saját hibáink miatt történt. Viszont van valami, ami vigaszt nyújt számunkra: habár nem maximalizáltuk a pontokat, mindhárom versenyen a miénk volt a leggyorsabb autó.”

„Hockenheimben elérkezünk a 2018-as szezon feléhez. Az évad első szakasza meglehetősen jól alakult számunkra. Viszont dobtunk el magunktól pontokat, és többször kellett a károk minimalizálásával foglalkoznunk, mint szerettünk volna. Másfelől viszont sok pontot begyűjtöttünk, mindkét versenyzőnk erős teljesítményt nyújtott, és gyors autónk van. Szóval több okból is nagyon várjuk már az évad második felét: ki vagyunk éhezve, ambiciózusak vagyunk.”

Wolff hozzátette, nagyon várják már második hazai versenyüket, és bíznak abban, hogy sikerül legyőzniük a Ferrarit.

„Hockenheim mindig olyan, mintha hazamennénk. Csak 90 percnyi autóútra fekszik a pálya a Daimler stuttgarti központjától. És míg Silverstone-ban nagyszerű lehetőségünk volt arra, hogy brackley-i és brixworth-i kollégáink előtt versenyezzünk, most a Mercedes család német tagjait üdvözölhetjük majd a pályán.”

„Maga a helyszín igazán érdekes: eltérő kanyarsebességek jellemzik, és az autót minden tekintetben próbára teszi. Keményen fogunk harcolni – nemcsak azért, hogy remek show-val kápráztassuk el barátainkat és rajongóinkat Hockenheimben, hanem azért is, hogy olyan eredményeket érjünk el, amilyenekben reménykedünk.”

 

Kapcsolódó cikkek

Simán ment a Mercedes első napja Barcelonában

Lewis Hamilton és Valtteri Bottas is dolgozhatott a Mercedes Forma-1-es csapatának új autójával hétfőn, Barcelonában. A két versenyző összesen 150 kört tett meg a W10-essel.

Rosberg: Hamiltonnak is vannak gyenge pontjai

Nico Rosberg, a 2016-os év F1-es világbajnoka kíváncsi, hogy ki lesz idén Lewis Hamilton kihívója, és alig várja, hogy kiderüljön, mire lesz képes Charles Leclerc a Ferrari színeiben.

Hamilton egy erősebb Vettelre számít idén

Lewis Hamilton, a Mercedes világbajnoka újult energiával vág neki a 2019-es F1-es szezonnak, és reméli, hogy szoros csatákat vívhat a Ferrarival és a Red Bull-lal. 

Riportfilm: A bemutatás után pályán az új Mercedes

Bemutatta 2019-es Forma-1-es versenyautóját szerdán az elmúlt éveket végigdomináló Mercedes: a német istálló változatlan felállással, a Lewis Hamilton – Valtteri Bottas kettőssel vág neki az új bajnoki évadnak. Bemutatjuk az F1VILÁG.HU exkluzív riportfilmjét!

Friss hírek