Mercedes: A Red Bull simán előttünk lehetett volna

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff megkönnyebbült, hogy versenyzői az első sorban zárták az eső miatt kaotikusra sikerült időmérőt a Magyar Nagydíjon.


A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff megkönnyebbült, hogy versenyzői az első sorban zárták az eső miatt kaotikusra sikerült időmérőt a Magyar Nagydíjon.

Nico Rosberg és Lewis Hamilton a 20. illetve a 21. helyen volt az első piros zászlós fázist követően az időmérő első etapjában, ám végül az első két helyen zártak, ami Wolff szerint nagyon szép eredmény látva a Red Bull fenyegető erejét.

„Nagyon megkönnyebbültem” – mondta Wolff a motorsport.com-nak.

„Az igazat megvallva, az első etapban kis híján kiestünk, aztán a második etapban is egyik pilótánk (Hamilton) majdnem búcsúzott, így az első két pozíció nagyon jó eredmény.”

„Nem volt egyszerű, és (Daniel) Ricciardo erejét látva, simán megszerezhette volna a pole pozíciót.”

„Ami Hamilton utolsó körét illeti, nem volt szerencséje, hogy (Fernando) Alonso épp előtte pördült meg és megakadályozta, hogy javítson, de ezzel nem lehet mit kezdeni.”

Hamilton első szektora lila volt, ám a második szektorban vissza kellett vennie Alonso megpördülése miatt, így nem tudott javítani, miközben csapattársa megszerezte a pole-t azzal, hogy bár elvette a gázt a második szektorban, mégis lila időt tudott autózni a pálya egyre jobb állapota miatt.

Bár sokan megkérdőjelezték, hogy Rosberg dupla sárga zászlós szakaszban hogyan érhetett el lila szektort, Wolff elmondta, hogy német versenyzője eléggé visszavett ahhoz, hogy ne büntessék.

„Amit az adatokból látunk, elégségesen visszavett a tempóból azon a ponton” – folytatta a szakember, aki szerint a verseny eredménye megjósolhatatlan, hiszen újabb esőzések vannak kilátásban.

„Ahogy ma, holnap sem biztosított, hogy a leggyorsabb autó győz, ráadásul a Red Bull nagyon jól megy itt. A holnapi viharokkal bármi lehetséges.”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!