Mercedes: Bahreinben minden kiderül - F1VILÁG.HU

Mercedes: Bahreinben minden kiderül

HIRDETÉS

A Mercedes F1-es csapatát irányító Ross Brawn a minap elárulta, véleménye szerint a hétvégi Bahreini Nagydíjon kiderülhet, hogy a brackley-i gárdának idén lesz-e esélye arra, hogy a világbajnoki címért harcoljon.



A Mercedes AMG Petronas Forma-1-es csapatát irányító Ross Brawn a minap elárulta, véleménye szerint a hétvégi Bahreini Nagydíjon kiderülhet, hogy a brackley-i gárdának idén lesz-e esélye arra, hogy a világbajnoki címért harcoljon.

A német istálló tavaly is jó formában vágott neki a bajnokságnak, az évad során azonban nem tudta tartani riválisai fejlesztési tempóját. Miután a Mercedes ígéretesen – két dobogós helyezéssel – kezdte a 2013-as szezont, kíváncsian várja a hétvégi Bahreini Nagydíjat, tavaly ugyanis a manamai pályán sokat küszködött a csapat.

Ross Brawn úgy véli, Bahreinben valóban kiderülhet, hogy a gárda olyan autóval rendelkezik-e, mely képes a világbajnoki címért küzdeni a szezon során.

„Örömteli dolog, hogy három versenyen túl vagyunk már, és nem voltunk rosszak” – mondta a szakember az AUTOSPORT című angol szaklapnak nyilatkozva. „A bahreini hétvége lesz a kvartett utolsó állomása, mely elárulja majd nekünk azt, hogy olyan autónk van-e, melyet a legtöbb helyszínen működésre tudunk bírni.”

„Úgy tűnik, hogy ez a helyzet, de ellenfeleinkhez képest még 2-3 tizedmásodpercet gyorsulnunk kell, és tudjuk, hogy ők sem pihennek.”

Brawn kifejtette, már az évad első versenyein is rengeteg jelét látták annak, hogy a Mercedes sokkal jobb formában van, mint tavaly.

„A kínai pálya második szektorában – ami egyfajta aerodinamikai szektor – gyakran a miénk volt a leggyorsabb autó. Tavaly ez a terület volt az egyik gyenge pontunk. Szóval mindenképp örömteli ez.”

A gárda világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton nemrég úgy fogalmazott, biztos abban, hogy csapata idén a végső győzelemért is harcban lehet majd.

A Mercedes csapatfőnöke egyetértett abban, hogy esélyük lehet a vb-címre, és abban is bízik, hogy nincs már messze a futamgyőzelem sem.

Hirdetés

„A lehetőség adott. Két nagyszerű versenyzőnk van. Viszont előre kell lépnünk az autóval. Még fejlődnünk kell, de kétségkívül nagyobb győzelmi esélyekkel vághatunk neki a hétvégéknek.”

„Tempó tekintetében kicsit még le vagyunk maradva az egyensúly miatt, de jó nyomon vagyunk. És mindent megteszünk azért, hogy az élre verekedjük magunkat.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!