Mercedes: Egyértelmű a Ferrari-fölény - F1VILÁG.HU

Mercedes: Egyértelmű a Ferrari-fölény

HIRDETÉS
2017 Russian Grand Prix, Friday - Steve Etherington

A Mercedes szerint a pénteki edzésnap alapján egyértelmű a Ferrari előnye az Orosz Nagydíj helyszínén, ám bíznak benne, hogy a hétvégén szorosabbá tehetik a küzdelmet.

A pénteki első szabadedzésen Kimi Räikkönen, a Ferrari versenyzője bizonyult a legjobbnak, akkor 45 ezredmásodperccel győzték le a Mercedest, délután azonban Sebastian Vettel vezetésével már mindkét Ferrari a mezőny legelejét foglalta el, a harmadik helyezett Valtteri Bottas hátránya pedig már több mint 6 tizedmásodperc volt.

Toto Wolff szerint az eredményen ők is meglepődtek, ám tisztában vannak vele, hogy az előző évi oroszországi Mercedes-sikerek idén nem jelentenek semmit, hiszen az új szabályok megváltoztathatták az erőviszonyokat.

„A Ferrari extrém gyors volt, ráadásul egész nap – úgy a gyorskörökön, mint a hosszú etapokon. Szóval még van mit tennünk” – nyilatkozta Wolff.

„Az előző években nagyon gyorsak voltunk ezen a pályán, de idén már minden más” – folytatta a Mercedes motorsport-igazgatója. „Nagyobb a leszorítóerő és a gumik is teljesen mások. Ezért nem is várhatjuk azt, hogy minden ugyanúgy megy tovább, mint korábban – ez ma is megmutatkozott.”

A technikai igazgató, James Allison is elismerte, volt csapata eddig jobban áll Szocsiban a teljesítményt illetően: „Sokat köröztünk ma, sikerült teljesítenünk a programunkat. Egyik pilótánál sem jelentkeztek problémák, de a versenytempóra és a beállításokra pillantva világos, hogy még bőven dolgoznunk kell, hogy a Ferrarihoz felzárkózzunk. Ha ez sikerül, akkor olyan szoros lehet a küzdelem, mint a szezon eddigi részében.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!