A Mercedes GP megerősítette, hogy visszavonja fellebbezését, és elfogadja a sportfelügyelők döntését, akik egy 20 másodperces időbüntetéssel sújtották Michael Schumachert, amiért az utolsó kör végén megelőzte Fernando Alonsót a Monte-Carlói Nagydíjon.
A hétszeres világbajnok ezzel a hatodik helyről visszacsúszott 12. pozícióba, így pont nélkül kellett elhagynia a hercegséget, ahol egyébként a körülményekhez képest nagyon jól teljesített.
A Mercedes GP vezetése azt gondolta, hogy a pilóták az első biztonsági autós vonaltól egészen a célvonalig szabadon versenyezhetnek, miután az utolsó kör végén elengedte a mezőnyt a biztonsági autó.
A pályán egyébként az első biztonsági autós vonaltól már zöld jelzés volt érvényben, és a pályabírók a zöld zászlót is lengették, továbbá a Sportszabályzat 40.7-es, illetve 40.11-es paragrafusa kimondja, hogy a fehér vonal után szabad az előzés.
Igen ám, de a 40.13-as cikkelyben az áll, hogy az utolsó körre ez nem vonatkozik, így ha a biztonsági autó mögött ér véget a verseny, a célvonalig tilos az előzés, hiszen a biztonsági autó a kör végén mindenképpen kiáll az utolsó kör végén.
A Mercedes GP vezetése először fellebbezett a sportfelügyelők ítélete ellen, azonban keddi közleményében megerősítette, hogy elfogadja a döntést, azonban arra kéri az FIA-t, hogy a Sport Munkacsoport következő ülésén vitassák meg az ügyet, mert túlságosan szigorúnak tartják a 20 másodperces időbüntetést egy ilyen esetért.
Az irányító testület ezt elfogadta, és jelezte, hogy a jövőben másképpen jár el az ilyen és ehhez hasonló ügyekben, és a következő ülésen a csapatokkal közösen kitalálják, hogy milyen büntetés járjon az ilyen kihágásokért.
Olvasóink ajánlatai:







Hozzászólások
(62 komment)@Vörös Báró: :) én is ezt hiányolom. ma már szinte mindent "elintéz" az autó. ha nem lenne tiltott, egy joystickkel is be lehetne vinni a mai autókat.
hogy a cikkhez is szóljak, teljesen kívülálló vagyok mert sem Schumit, sem Alot nem szeretem. sőőőőőt...
emellett elismerem mindkettő képességeit.
de az, amit Schumi monacoban csinált, az brvaúr volt! le a kalappal!
azt pedig senki ne mondja, hogy Alo azért nyomta a padlót, mert kifogástalanul tudta a szabályokat és féltette Schumit és Rosberget a büntetéstől! vagyis ebben a megvilágításban ő maga is versenyhelyzetnek ítélte...
http://s911.photobucket.com/albums/ac317/salapapa/?action=view¤t=2...
http://forum.rtlbulvar.hu/index.php?a=posts&id=17528&sid=9957413#9957413
nem a pályabírók hibáztak, de igazad van. idézet A5 honlapjáról és ha visszanézitek én is ezt mondtam:
"Ezzel szemben most, Monacóban az 1. Safety Car-vonaltól a célvonalig a zöld zászlókat lengették, és biztosan nem sportbírói tévedésről volt szó, mert a lámpák is zölden villogtak a pálya mellett. Márpedig mese nincs, ez egyértelműen azt jelenti, hogy előzni szabad. Véleményem szerint ez a perdöntő körülmény. Történjen bármi, mondjanak nekik akármit a csapatuktól, a versenyzőknek mindenképpen a zászlójelzésekre kell támaszkodniuk. Rádiónak nem kötelező lennie az autókban"
Már bocsi , Ha virtuálisan nincs kint az SC jelzés -sem a pályán, sem a tv-képernyőn, sőt zöld zászlóval integetnek és zöld fény villog- akkor ne hivatkozzon senki a szabályzatra, A bíró, ha rossz döntést hozott és az érintett aszerint cselekszik, utólag nem büntetheti meg a bíró . A pályabírók hibáztak, ezért aztán Shumi itta meg a levét . Tessék csak fellebbezni Merciék!
@Bronson: igazad van, de amikor a szabályosságot felügyelő szervek sincsenek tisztában a dolgukkal, akkor miről beszélünk :S
akiken alkalmazni kell azoknak tudniuk kell, akik alkalmazzák azoknak nem? vagy hogy is van ez?
@Crazy: A szabály vagy a törvény nem ismerete senkit sem menetsít a felelősség alól. Ez a mindennapi életen is így van.
@Baltasar prof: szerinted ki volt vele tisztába? még a sportfelügyelők sem tudták és azért lengettek a pályabírók zöld zászlót
idén már többször is bizonyították a versenybírák, hogy mennyire értik a dolgukat.
lehet hibáztatni a csapatokat és a pilótákat, de véleményem szerint aki a legnagyobb hibát követte el az büntetett. ugyan is ha a szabályzatnak megfelelően sárga zászló és lámpa van, akkor mondhat a csapat bármit is senki sem előzött volna.
kiváncsi lennék azért arra, hogy a ferrari valóban azt mondta-e Alonsonak, hogy nem lehet előzni.
lényeg a lényeg, hogy a büntetést jogtalannak tartom hiszen ők vezették félre a pilótákat. szerintem elég lett volna ha csak visszacserélik a két pozíciót és legközelebb már mindenki tudta volna, hogy ilyent nem lehet. nem vagyok Sumi rajongó. sőt.
ja és még valami, arra is kiváncsi lennék hogy hányan lépték túl a sebességlimitet, mert ha jól tudom sárga zászlónál az is van és nekem legalább is nem úgy tűnt hogy ezt a pilóták betartották volna beleértve Massát is.
@Laller75:
Csak gratulálni tudok a véleményed kinyilvánításához és fogadj el egy együtt érző vállveregetést és maximális tiszteletemet.
Véleményem bővebben:
http://quadallat.blog.hu
@Attis38:
Tudod, hogy van ez, háboru után már mindenki generális. Baltasar prof. is az!
@Baltasar prof: Értem az érvelésedet,és azt is,a csapatvezetőknek illene tudni a szabályt,de az ő feledékenyégük,ill. (ami nagyobb baj) a RC ostobasága miatt a vétlen felet böntetik.Nem említettem direkt Schumi nevét,mert bármelyik pilóta járhat így.
@Crazy: Először is le lehet szállni Hillről. Nem ő találja ki a szabályokat, és a büntetést sem ő szabja ki. A másik gond az, hogy elég szomorú, hogy ez lett az egész futam egyetlen emlegetett akciója. Szeretnék már egy igazán izgalmas versenyt látni, és nem csak úgy, hogy az időjárás kavarja össze a mezőnyt. Ez az igazi rákfenéje az F1-nek.
@Crazy: Na persze nem úgy gondolom a pálya bírót, hogy ott lent maga találja ki, hogy épp melyik zászlóval kalimpáljon, ha nem inkább arra amelyik fenn ücsörög az irányítóban és le szól a palánk mögé.
Amúgy meg ismerni e kell minden csapatnak, versenyzőnek, a Safety Car- hoz tartozó szabályok között található, a 40.13 pont!
http://www.formula1.com/inside_f1/rules_and_regulations/sporting_regulat...
@Baltasar prof: Az a nagy helyzet, hogy nem csak az az egy "idióta szabályt nem ismerő pálya bíró" lengetett zöld zászlót, hanem ha figyelmesen visszanézed, a lámpa is zöld jelzést adott...
Ergo jóformán senki nem tudott a szabályról, mert ilyen eset valljuk be nem gyakran fordul elő az f1-ben. Ha belegondolsz valószínűleg ahogy mi a tv képernyők előtt, úgy a csapatok is a boxban rá voltak izgulva, hogy "Nah, ha kimegy a Safety Car lehet lesz egy kis csihipuhi".
El is tudom képzelni, hogy Schuminak a fülére mondja Brawn, hogy: "Mehetsz!!! Mehetsz!!!"
Schumi beugrik Alonso mellé, a Spanyol meg hirtelen azt se tudta fiú e vagy lány... Egy pillanat múlva pedig tapossa szét a padlólemezt... Zseniális előzés volt, a fél világ arra várt, hogy ki fogja megpróbálni.
Ezért ölik meg az f1-et... A sok idióta szabály meg a szabály szabályának a kivétele tönkreteszi az izgalmas pillanatokat is. A Mercedesnek mellesleg igaza van, felesleges azon az 1-2 ponton izgulni. Elfogadják, mert a szabály az szabály, a csapat tévedett... De a 20 mp-es büntetést nevetségesnek tartom. Adták volna vissza mindenkinek a helyét, aztán kapott volna a csapat egy megrovást, vagy valamit meg a pályabírók is egy ejnye - bejnyét. De akkor ezzel a döntéssel Hill-t is kiteszik a "De f@sz az öreg, hogy 20mp-et szabott ki", szalagcímű cikkeknek...
Így hát nincs mit tenni, ez van... Gyerünk tovább :)
@irvine87: A szabály nem szó szerint de valahogy így hangzik:
"Ha a verseny Safety Car felvezetésével ér véget, a Safety Car az utolsó körben kijön, és a mögötte felsorakozott mezőny, előzés nélkül ér célba."
Mivel virtuálisan vezeti a mezőnyt a célba, így végig SÁRGA zászló van érvényben!!!!
Monacóban, valamelyik idióta szabályt nem ismerő pálya bíró, zöld jelzést adott a mezőnynek.
Biztos vagyok benne, hogy ki cakkozták a füleit!
Ez azért van így megfogalmazva mert a célba is elmehetne a SC, de a célba érkezés után már vége a versenynek, és az SC-nek semmi keresni valója nincs ott(csak virtuálisan), miért is vezetné föl a versenyt nyert versenyzőt az ünnepléshez, integetéshez, örömködéshez.
@Baltasar prof: A szabaly az hogy a zold zaszlonal lehet elozni!!! Miert lengettek ha megsem lehet!?? Milyen szabaly ez hogy a zold zaszlonal lehet elozni de ha azt az utolso korben lengetik nem??!!Akkor lengessek a sargat es kesz!!!
@Vörös Báró:
"Alonso, nyomd meg a piros gombot a kormányon"
:DDDd
Na meg nem szólt ki a mérnők rádión, hogy mit kellene csinálni!
@ezsolt:
Lenyűgöztél! Gratula, maximálisan egyetértek Veled!
@ezsolt: Ebben nem vagyok biztos, de lehet igazad van! De igaz, hogy akkor nem volt olyan, hogy elmentem az elején és győztem! igazi csihi-puhi, tüzilyáték volt! Most is az kellene!
@Vörös Báró:
A mechanikus sebváltókról csak annyit, hogy azok a pilóták még valóban a tudásukra hagyatkoztak, ma meg már elég ha a pilóta tudja melyik gomb mire való a kormányán. :)))
@Vörös Báró: ....nem Lauda nyert a sor végéről, hanem Watson, Lauda előtt. 1983 Long Beach - nekem ez a versenyem is megvan. Volt ott elég sok kaland, akkortájt, és szerettem, hogy együtt futott a 8 hengeres 3 literes Cosworth motor a 1.5 literes V6-os turbóval....és kegyetlen nagy csaták voltak! Ha unatkozom, megnézek egy ilyen versenyt, és mindjárt helyreállok :-)
@Vörös Báró:
Teljesen igazad van! Pont a 2,4l motorokkal fogták vissza a sebességet, amit elértek már a 3 l. motrokkkal.
@Baltasar prof: Tudom! De nem minden fejlődött! A tempó most szerintem nem akkora!
@Vörös Báró: Várjál várjál, Laudáékról, és mechanikus váltóról volt szó, amiről most írsz az egy újabb verzió.
@Bronson:
Sose sajnáld! A futam legszebb pillanat volt, Ő tette a dolgát, hisz versenyző. :)
@Baltasar prof: A szabály és a biztonság változott! A sebességben már nem vagyok biztos! Azok a gépek is nagyon erősek voltak! Volt egy 1.6-os turbó motor 1000 pacival! az mit tudhatott! Amúgy még a 2004.es köridők még mérvadóak!
Sajnálom Schumit, de a szabályokat elolvasva nincs miről vitázni.
@Vörös Báró: Változik a világ, mások a szabályok, nagyobb a sebesség, nagyobb a biztonság!
@Baltasar prof: Csak annyi az egyenlet, hogy régen a hiba jobban megbosszulta magát! Könnyen lehetett fadoboz is! Nem kérkedtek egy szett gumival!
Egyszer volt a ferrarinál egy legendás hármas, akik annyit elértek a ferrarinál mint még soha senki. 5 VB, a F1-ben szinte minden rekordot megdöntöttek ...
Ezt nagyon nehéz lesz megismételni, nagyon nehéz másik ilyen hármast találni, ... talán nem is lesz több ilyen.
Ezzel az a gond csupán, hogy még mindig ezt látják a ferkában, de sajnos ettől nagyon távol vannak. Hiányzik a három fenomén. A Ferrari név már kevés.
@Vörös Báró: Egyet értek, ez a cél!!!
@Baltasar prof: Igen igen, de az a baj hogy ez senkit sem érdekel.Elintézik azzal hogy rosz a szabály és átvizsgálják...
@Baltasar prof: Ez már történelem! Nézzünk előre! Le kell nyomni a Red Bull bikáit!
@Vörös Báró: Mechanikus sebességváltó! hmmmmmmmm! ??? Ennyit az egy szett gumiról!
Nem értem az egyenleted, hogy is van?
Hány szett gumi ér, egy mechanikus sebesség váltót?
@bazsi911: A verseny bírok kurták el, zöld helyett a sárga zászlóval kellett volna kalimpálni!
@Baltasar prof: Nem tudom akkor hogy is mentek a dolgok! De akkor egy f1 gép igazi vadló volt és ha felkenődött volna valahova akkor vége!! Mechanikus sebességváltó! hmmmmmmmm! Az volt az igazi! Akkor tudni kellett vezetni, mert a kütyük nem védtek meg! Ennyit az egy szett gumiról!
@hókusz: Sajnálom és is azt az egy eldobott versenyt, behalt a kuplung, de ez van.
Ok. De nehogy már azt mondjuk hogy Schumi volt a szabálytalan, mert ez így nem igaz.Neki úgy mondták rádión hogy nyomja a célig.Ő ezt is csinálta.Nem is a pilóta dolga hogy az ilyen apróbetűs szarokat tudjon, hanem a csapaté.Kétertelmű szabály az biztos.De kérdem én, hogy régebben megcsinálták, hogy úgy büntettek hogy a pilóta megtartotta a pontokat a csapattól meg elvették.Mert a pilóta végigvezette a versenyt.Na nem mintha az a pár pont számítana, de akkor is.
@Baltasar prof:
Hát, nem mindig rajta mult a pontszerzés.
@hókusz: első éve a Ferrarinál, harmadik a pontszerzők között, egyenlőre, nekem tetszik!
@Vörös Báró: Az nekem is tetszett volna ha elsőnek megy be, de amikor Laudáék nyomták nem 24 kocsi körözött a pályán, sőt még Shumi alatt sem, így a lehetetlen kategória volt, 18 helyet előre jönni, 76 kört menni egy szett abronccsal is szép teljesítmény.
Akárhogy nézzük Alonso ezt kegyetlenül elbénázta.Sokszor lehetett hallani sok hozzászólótól,hogy így 2-szeres világbajnok meg úgy.Hát nem bántani akarom,de eléggé hullik szét felé a zseni.Jó lenne ha hamar összekapná magát!!!!!!Nem szeretném,ha a Ferrari-t még nagyobb szarba hozná.Van így is ott elég!!!!!
@Baltasar prof: Sajna bárki így járhat! De megnéztem volna egy olyan bravúrt mint Laudának volt annó! Ha jól emlékszem utolsóból első? Amúgy meg a nagyobb csihi-puhi jobb az f1-nek!
@Vörös Báró: Magam részéről támogatom a módosítást, ezzel mindenki jól járna.
Nem sokára jön Canada, ha véletlenül a te favoritod jár úgy, akkor az egész hétvégéje ugrik, Ferrarinak szerencséje volt, hogy nem kellett messzire utazni a kaszniért!
Most jut eszembe! Korlátot bontani, Integetni, aztán meg elbambulni!
Ej haj!
@mik67: nem kell! Én is szeretem a ferrarit! Csak mindenki másképp látja!
Az előzés gyönyörű volt alonso egy louser
Ferraris létemre szégyelem magam
@Baltasar prof: Olvasd el a cikket! Mit is akar a ferrari!? A címlapon van!
@Vörös Báró: Lehet jobban jártunk volna, ha a korlát enged, de sajnos az autó volt a gyengébb, hol itt a szabály módosítás?
@Baltasar prof: Vissza térve! Nézd meg! Korlátbontás nem egyenlő a szabályváltoztatással! Kinek is kell az!
@Vörös Báró: " Volt előzés amely nem voltak tiszta a bokszutca bejárata előtt ! "
ezt szívesen meg vitatom veled, légy szíves oszd meg velem gondolataidat!
Nem baj úgy hallottam, hogy a Brazil válogatottban Pelé is ott lesz a VB-n!
Ja Tesókám! Nézd már meg, hogy ki akar szabályt változtatni! Az a csapat aki KORLÁTOT bontott egy piros autóval!
@Baltasar prof: Idén már többen nem ismerték a szabályokat mégse lett belőle semmi!
Volt előzés amely nem voltak tiszta a bokszutca bejárata előtt ! Ja azt lehet! Erőfitogtatás! Lényegében mehet így is! Arra nem szólt senki!?
Baltasar prof: Igy bizony!!!!!!!!
@Vörös Báró: Azért mert Shumi nem ismeri a mostani szabályokat, nem fogják csak az ő kénye kedve miatt módosítani, 7 szeres VB, neki kellene jó példával elől járni, nem vitatkozni!!
Az a baj, hogy még mindig félnek tőle! Az hiszik így el lehet lehetetleníteni! Alonso is csak kínlódik! Elengedtem, mert tudtam, hogy meg fogják büntetni-mondta! Nem engedte el hanem bebambult! Látta mindenki! Irigyek! 7 trófea az 7 trófea! Hill is azt hiszi, hogy ez a revans! Gratulálok! Hát nem látják, hogy ő már csak szórakozik! Nagyon jól csinálja! A többi meg szalad utána! Elég szégyen a többire, hogy őt kellett visszahozni! Hol vannak a tehetségek! Ha jó lenne a Mercedes, akkor Schumi ki rúgná az ellenfeleit Alonsóval együtt a gatyájából! Vegyétek már észre magatokat! Sok tehetetlen! Lehet még Mansell is visszajön meg Lauda is, hogy legyen verseny! Azt hiszem azonos körülmények között nagy bajban lenne a fiatalság egy nyugdíjassal szemben!
Másrészről pedig sztem Barrichello símán megérdemelte volna a bűntetést a kormány miatt,hiszen egy ilyen kormány okozhat olyan sérülést az autón,gumin ami bziony balesetveszélyes.....bár lehethogy csak én gondolom így?!....az értékét pedig biztos ki tudja köhögni a Williams :D
Szevasztok!
Teljes mértékben egyetértek Laller75 véleményével:"Brilliant Job Laller75"....hangozna a rádióüzenet!:)
Csak miért hagyják,hogy így legyen?meg azt a nyomorék Hillt küldjék már végképp nyugdíjba...ócska dolog ilyen módon ismét a sport világába kerülni,ha másképp már nem megy
Félreértés ne essék,ez nem elfogultság,hanem maga a sport értelme!....ez tényleg olyan dolog,mint párszor már történt,hogy a pilóta arról kérdezi a mérnökét/csapatfőnökét,hogy megelőzheti e vagy sem...
Persze kellenek szabályok,de túlzásokba ne essünk!
Mást nem is nagyon tehet. Megnyerni úgysem nyerné meg, a Mercedest csak a további bírósági költségek sújtanák (Lásd Mclaren, 2008 Spa után).
Itt a véleményem:
http://quadallat.blog.hu/