Mercedes-fölény az első kanadai edzésen

A bajnoki címvédő Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kanadai Nagydíj első szabadedzésén, pénteken. A brit pilótát csapattársa, Rosberg, valamint Romain Grosjean követte.


A bajnoki címvédő Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kanadai Nagydíj első szabadedzésén, pénteken. A brit pilótát csapattársa, Rosberg, valamint Romain Grosjean követte.

A Forma-1 mezőnyét 20 °C-os levegő és 31 °C-os aszfalthőmérséklet fogadta pénteken, magyar idő szerint délután 4 órakor.

Az első másfélórás gyakorláson ezúttal is a Pirelli lágy keverékű abroncsainak kiértékelésével foglalatoskodtak a csapatok – az olasz gumigyártó szuperlágy gumijait a második tréningen próbálják majd ki a csapatok.

Ham

A legjobb köridőt az első tréningen a Mercedes világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton futotta meg: a brit 1 perc 16,212 másodperces idővel végzett az élen, 4 tizedmásodperccel megelőzve saját csapattársát, a Monacói Nagydíjon győztes Nico Rosberget. A címvédő egyébként egy alkalommal meg is pördült a pályán.

A két Mercedest meglehetősen nagy lemaradásban követték a többiek: Romain Grosjean lett a harmadik a Lotusszal, a francia hátránya azonban másfél másodperc volt Hamiltonhoz képest.

Az eredményeket tekintve tehát jól mentek a Lotusok, Grosjean mellett Pastor Maldonado is a legjobb tízben végzett, ő nyolcadik lett.

A negyedik helyen Nico Hülkenberg zárt a Force Indiával, őt a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel követte az ötödik helyen, míg a hatodik Felipe Massa lett.

Massa

A Red Bullok nem villogtak különösebben: Daniil Kvyat hetedik, Daniel Ricciardo pedig csak tizennegyedik lett.

A McLaren spanyol világbajnoka, Fernando Alonso szintén beverekedte magát a legjobb tízbe, ő kilencedik lett, megelőzve a másik williamses Valtteri Bottast.

A Ferrari finn versenyzője, Kimi Räikkönen bő 2 másodperces hátránnyal csak tizenegyedik lett, megelőzve Sergio Pérezt.

A két Toro Rosso sem remekelt: Max Verstappen a tizenharmadik, Carlos Sainz pedig csupán a tizenhetedik legjobb időt autózta.

STR

A sort ezúttal is a két Manor Marussia zárta Roberto Merhi – Will Stevens sorrendben.

A hétvége programja magyar idő szerint 20 órakor folytatódik a második szabadedzéssel.

Fotók: Twitter

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!