Megosztás:

Mercedes: Jóval nehezebb dolgunk lesz Szingapúrban

A német istálló két győzelemmel tért vissza a nyári szünetről.
A német istálló két győzelemmel tért vissza a nyári szünetről. © Mercedes AMG Petronas Motorsport

A Mercedes motorsport-igazgatója, Toto Wolff biztos benne, a jövő hétvégi Szingapúri Nagydíjon sokkal nehezebb dolga lesz csapatának, mint a legutóbbi két, belgiumi és olaszországi versenyen.

Lewis Hamilton révén a német istálló két győzelmet szerzett a nyári szünet után, ennek köszönhetően pedig a brit versenyző az összetett pontversenyben is átvette a vezetést Sebastian Vetteltől.

Mivel a Mercedes autója inkább a tempósabb helyszíneken, a Ferrarié pedig a kanyargósabb, nagy leszorítóerőt igénylő pályákon ütőképesebb, sokan arra számítanak, az olasz istálló Szingapúrban ismét előnybe kerül majd.

Ráadásul az utcai pályán 2015-ben sokat küszködött a Mercedes, Hamilton pedig tavaly sem igazán találta a ritmust Szingapúrban.

Toto Wolff, a Mercedes motorsport-főnöke ugyan azt mondja, rengeteget tanultak a Szingapúrban történtekből, mégis úgy érzi, nehéz hétvége vár rájuk.

„Szingapúr nem a legjobb hely volt számunkra a múltban, és nagyon örültünk, hogy tavaly sikerült nyernünk [Nico Rosberg révén – a szerk.], mert 2015-ben igazán nehéz időket éltünk meg ott” – mondta a szakember.

„Továbbra is úgy hiszem, hogy vannak bizonyos pályakarakterisztikák, melyek fekszenek az autónknak, és vannak olyanok is, melyek nem. És látható idén, hogy a lassú, kanyargós pályák inkább a Red Bull és a Ferrari autóinak kedveznek. Míg a tempósabb helyszínek a mi autónknak fekszenek.”

„Persze nem gondolom azt, hogy ezt a mintát nem lehet megtörni. Minden az autó megértéséről szól, és minél több kilométert teszünk meg vele, annál jobban értjük.”

„Mindazonáltal arra számítok, hogy sokkal nehezebb hétvége vár ránk, mint Monzában, Spában, vagy éppen Silverstone-ban – pontosan a pályakarakterisztika miatt.”

Mindeközben Lewis Hamilton az F1VILÁG kérdésére még Monzában azt mondta, nem aggódik a múltbéli események miatt, és győzni meg Szingapúrba.

„Minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy a lehető legfelkészültebben érkezzünk meg Szingapúrba” – válaszolta Hamilton, amikor az elmúlt évek szingapúri problémáiról kérdeztük.

„Persze amíg nem vagyunk ott, fogalmunk sincs arról, hogyan néznek majd ki a dolgok, de azt gondolom, tanultunk a korábbi évekből.”

Hamilton mindazonáltal tudja, bár Monzában nem jeleskedtek, a Ferrarival számolni kell majd a folytatásban.

„A melegebb helyszíneken a Ferrari gyakran jobban teljesít. De szerintem remek kihívóik leszünk. Azt gondolom, az autónk folyamatosan fejlődik, és ahogy mondtam, az autót is egyre jobban értjük.”

„Ha például most visszamennénk Magyarországra, sokkal jobb helyzetben lennénk annak a tudásnak köszönhetően, amit azóta összeszedtünk. Szóval igazán pozitív érzésekkel várom a folytatást, és hiszem, hogy a győzelemért harcolhatunk.”

„Ha viszont úgy alakul, hogy erre nem lesz lehetőségünk, akkor megpróbáljuk minimalizálni a károkat.”

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

A Force India csapata közel áll ahhoz, hogy meghosszabbítsa Sergio Perez szerződését a 2018-as...

Hozzászólások

( komment)