Mercedes: Jövőre érkezik az igazi Schumacher

A Mercedes GP vezetői, Ross Brawn és Norbert Haug úgy gondolják, hogy az idei relatíve gyenge szereplése után egy teljesen kicserélt, újra régi formájában tündöklő Michael Schumachert láthatunk majd, aki olyan teljesítményre lesz képes, mint fénykorában.


A Mercedes GP vezetői, Ross Brawn és Norbert Haug úgy gondolják, hogy az idei relatíve gyenge szereplése után egy teljesen kicserélt, újra régi formájában tündöklő Michael Schumachert láthatunk majd, aki olyan teljesítményre lesz képes, mint fénykorában.

A hétszeres világbajnok három év kihagyás után tért vissza az F1-be, és nem hozta azokat az eredményeket, amiket a legtöbben vártak tőle, sőt egy időben úgy is tűnt, hogy már az idei bajnokság végén – 2012 végéig szóló szerződése ellenére – ismét visszavonulót fúj.

A Szingapúri Nagydíjon azonban történt valami, a német legenda magára talált, és azóta egyre jobban teljesít, az utóbbi versenyeken tartani tudta a tempót csapattársával, Nico Rosberggel, sőt még túl is szárnyalta ifjú honfitársát, és megerősítette, hogy jövőre is marad az F1-ben.

„Láthattunk egy kis szeletet Michael igazi teljesítményéből, és ezek a kisebb megvillanások egyre gyakoribbak voltak az utóbbi időben” – mondta Brawn. „Úgy gondolom, hogy az elmúlt néhány versenyen jól szerepelt, és elégedett lehet a teljesítményével.”

„Nem színlelhetjük azt, hogy teljes mértékben elégedettek voltunk az idei évben mutatott teljesítményével, de számos olyan dolog van, ami miatt optimisták lehetünk a jövő évet illetően.”

Haug ennél tovább ment, és azt mondta, hogy Schumacher sokkal jobban teljesített az elmúlt versenyeken, mint azt az eredményei mutatják, különösen a hétvégi Brazil Nagydíjon, ahol a szombati időmérőn harcban volt a pole pozícióért egy ponton.

„Ha belemegyünk a részletekbe, akkor számos érdekességet láthatunk” – mondta a német szakember. „Michael az intermediate gumikon majdnem a legjobb időt futotta, a második volt, nem sokkal lemaradva Lewis Hamilton mögött, és akkor mindenki az intermediate abroncsokon volt.”

Haug továbbá ismét jelezte, hogy a relatíve gyenge szereplés nem csak Schumacher hibája, hanem a Mercedesé is, hiszen a brackley-i bázisú alakulat – a Brawn GP felvásárlása után – nem tudott olyan autót biztosítani versenyzőinek, amivel esélyük lett volna harcba szállni a győzelmekért.

„Egyértelmű, hogy jó irányba haladunk, és azt gondolom, hogy ha egy jobb autót tudunk építeni, akkor sokkal jobbak leszünk már a következő idényben” – magyarázta.

„Ha csak egy százalékot is veszítesz a legjobbal szemben, akkor nagyon nehéz helyzetben találod magad, és csak a nyolcadik, tízedik helyért szállhatsz harcba. Arra van szükségünk, hogy sikerüljön előrelépést elérnünk, és abszolút meg vagyok győződve arról, hogy jó irányba haladunk.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!