Mercedes: Minden a terv szerint halad - F1VILÁG.HU

Mercedes: Minden a terv szerint halad

HIRDETÉS

A Mercedes pilótái magabiztosak azt illetően, hogy az autó rendkívül erős lesz a hétvége során, és habár még apró módosításokat el kell végezniük, jó úton haladnak.


A Mercedes pilótái magabiztosak azt illetően, hogy az autó rendkívül erős lesz a hétvége során, és habár még apró módosításokat el kell végezniük, jó úton haladnak.

Lewis Hamilton örül, hogy Nico Rosberggel közösen dolgoztak annak érdekében, hogy minél több információt gyűjtsenek a gumikeverékekről – a közös munka eredményét az éjszaka folyamán elemzik majd ki.

Hamilton a nap legjobb idejével megnyerte a második szabadedzést, 1:22.801-es köridővel végzett az élen, Rosberg hátránya valamivel kevesebb, mint két tizedmásodperc volt.

„Ez egy igazán jó nap volt” – nyilatkozta a brit. „Monza mindig lenyűgöző helyszín. Sikerült a programunkkal haladnunk a két edzés alatt, és a hosszú etapos tempónk jónak tűnt. Nicóval felosztottuk magunk között a gumikeverékeket, szóval annyi tapasztalatot gyűjtöttünk az időmérőre és a versenyre, amennyit csak lehet, és erősnek látszik az autó.”

„Ma este még lesz dolgunk, hogy elemezzük az adatokat és felkészítsük az autót, de biztos vagyok benne, hogy felvehetjük a harcot a mezőny többi tagjával.”

Összességében Rosberg is elégedett volt az autóval, azonban elárulta, az egyensúllyal még nincs minden rendben.

„Az autó jól működött az első szabadedzés alatt, de még dolgoznunk kell az egyensúlyon, mert egy körön nem volt minden rendben a második tréningen. Elemeznünk kell a három keverékről gyűjtött adatokat is” – nyilatkozta Rosberg.

„Remek érzés újra itt lenni Monzában, a tifosik mindig kijönnek szurkolni, így nagyon jó hír, hogy még legalább három évig visszajövünk majd.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!