Verstappen vs. Ocon

Mercedes: Nem a trükkös felnik hiánya miatt gyengélkedtünk

Fotó: Mercedes
A Mercedes motorsport-igazgatója, Toto Wolff állítja, döntésük, miszerint radikális felnijük nélkül versenyeztek a Mexikói Nagydíjon, nem járult hozzá ahhoz, hogy autóik úgy viselkedtek a versenyen, mintha „F3-as” versenygépek lennének.

A Mercedes motorsport-igazgatója, Toto Wolff állítja, döntésük, miszerint radikális felnijük nélkül versenyeztek a Mexikói Nagydíjon, nem járult hozzá ahhoz, hogy autóik úgy viselkedtek a versenyen, mintha „F3-as” versenygépek lennének.

A vasárnapi futamon Lewis Hamilton és Valtteri Bottas is sokat küszködtek az abroncsokkal, emiatt pedig nem is tudtak harcba szállni a Red Bull-lal és a Ferrarival.

A Mercedes hasonló problémával találta szemben magát Austinban is, ahol a csapat szintén nem használta radikális, hűtőlyukakkal felszerelt felnijét, mivel attól tartott, a Ferrari óvást nyújt be ellenük.

Toto Wolff, a Mercedes motorsport-főnöke mindazonáltal azt mondja, ez nem járult hozzá a gyengébb szerepléshez.

„A legfőbb problémát a bal első jelentette” – mondta a szakember, amikor arról kérdezték, sebezhetővé vált-e a Mercedes a speciális felni nélkül.

„Semmi köze nem volt hozzá.”

A Mercedes egyébként a mexikói hétvége előtt ismét kikérte a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) álláspontját megoldásával kapcsolatban, a szövetség pedig legálisnak minősítette azt.

Wolff azt mondja, idén többször előfordult már, hogy a Mercedes nem remekelt, Hamilton azonban remek teljesítményével kompenzálni tudott.

„Azt gondolom, ő jelentette a különbséget. Időnként a mi autónk volt a leggyorsabb, máskor viszont nem. Néha olyan volt, mint egy F3-as autó – mint most, Mexikóban is.”

„Kétlem, hogy volt egy olyan kör is, amikor működtetni tudtuk a gumikat. És nincs magyarázatom erre. De keresni fogjuk a válaszokat, mert ez a hullámzó teljesítmény nehézkes.”

Hamilton Mexikóban megszerzett 4. helyével bebiztosította F1-es pályafutása 5. világbajnoki címét.

 

Kapcsolódó cikkek

Simán ment a Mercedes első napja Barcelonában

Lewis Hamilton és Valtteri Bottas is dolgozhatott a Mercedes Forma-1-es csapatának új autójával hétfőn, Barcelonában. A két versenyző összesen 150 kört tett meg a W10-essel.

Rosberg: Hamiltonnak is vannak gyenge pontjai

Nico Rosberg, a 2016-os év F1-es világbajnoka kíváncsi, hogy ki lesz idén Lewis Hamilton kihívója, és alig várja, hogy kiderüljön, mire lesz képes Charles Leclerc a Ferrari színeiben.

Hamilton egy erősebb Vettelre számít idén

Lewis Hamilton, a Mercedes világbajnoka újult energiával vág neki a 2019-es F1-es szezonnak, és reméli, hogy szoros csatákat vívhat a Ferrarival és a Red Bull-lal. 

Riportfilm: A bemutatás után pályán az új Mercedes

Bemutatta 2019-es Forma-1-es versenyautóját szerdán az elmúlt éveket végigdomináló Mercedes: a német istálló változatlan felállással, a Lewis Hamilton – Valtteri Bottas kettőssel vág neki az új bajnoki évadnak. Bemutatjuk az F1VILÁG.HU exkluzív riportfilmjét!

Friss hírek