Mercedes: Nem jutottunk hasznos adatok birtokába

A Mercedes AMG Petronas Forma-1-es csapatát irányító Ross Brawn elismerte, csapata elkerülhetetlenül jutott némi tudás birtokába a Pirellivel közösen lebonyolított tesztnek köszönhetően, ez azonban nem jár jelentős előnnyel alakulata számára.


A Mercedes AMG Petronas Forma-1-es csapatát irányító Ross Brawn elismerte, csapata elkerülhetetlenül jutott némi tudás birtokába a Pirellivel közösen lebonyolított tesztnek köszönhetően, ez azonban nem jár jelentős előnnyel alakulata számára.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Nemzetközi Bírósága ma, Párizsban tartja a Mercedes májusi gumitesztjének ügyében életre hívott tárgyalást – az FIA álláspontja szerint a német istálló vétett a szabályok ellen, amikor 2013-as versenyautójával dolgozott Barcelonában, a Mercedes azonban állítja, szabályosan járt el, lévén, hogy a háromnapos gyakorlást a Forma-1 gumiszállítója, a Pirelli szervezte.

Ross Brawn csapatfőnök elmondta, az 1000 km-es teszt során kipróbált gumikról semmiféle információjuk nem volt.

„Nem is tudom, hogyan tudhattunk volna róluk bármit is. Semmit sem tudtunk azokról a gumikról: nem tudtuk, mi volt a Pirelli részletes célja” – mondta a szakember.

„Mindig aszerint az elv szerint dolgozunk, hogy az, ha nincs információnk, jobb, mintha rossz információkat kapnánk. Egyszerűen nem tudom, hogyan is használhattuk volna a teszt bármilyen adatát.”

Brawn elmondta, az autó telemetriai rendszere biztonsági okokból aktív volt a teszt során, később pedig egy biztonságos szerveren archiválták a gyűjtött adatokat a Mercedes brackley-i főhadiszállásán, garantálva ezzel azt, hogy azokat nem használják fel.

„Fontos, hogy a csapat tisztában legyen azzal, mi folyik az autóval, ha az pályán van, hogy biztosítani tudjuk, nem romlik el valami, vagy nem merülnek fel problémák az autóval kapcsolatban. A telemetriát az autó normál működtetéséhez használtuk.”

Amikor az FIA ügyvédje határozottan azt állította a tárgyaláson, hogy már eleve az előnyökkel jár, hogy köröztek az idei autóval, Brawn így felelt: „Azt gondolom, ez elkerülhetetlen, és figyelembe vettük, amikor engedélyt kaptunk az FIA-tól.”

Brawn világossá tette, Charlie Whiting versenyigazgató véleményét a múltban is mindig véglegesnek és döntőnek tekintette.

„Charlie szolgál referenciául a sportág minden területére, főleg a versenypályán, hiszen rengeteg kérdés felmerülhet egy versenyhétvége során.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!