Megosztás:

A Mercedes sürgeti saját F-csatornája bevetését

Hamarosan minden autóba bekerül a trükkös rendszer,
Hamarosan minden autóba bekerül a trükkös rendszer, © Bridgestone

A Mercedes GP vezetése megerősítette, hogy már gőzerővel dolgozik saját tervezésű szellőző rendszere tervezésén és fejlesztésén, hogy minél előbb bevethető állapotba hozza azt, mivel úgy gondolja, hogy az komoly előnyt jelent a versenyeken.

A McLaren által megálmodott rendszer azt a célt hivatott szolgálni, hogy csökkentse a hátsó szárny légellenállását, ezzel növelve az autó végsebességét az egyenesekben, mindezt oly módon, hogy a versenyző eltakar egy nyílást a pilótafülkében, amin a levegő áramlik.

A BMW Sauber már a pénteki első szabadedzésen kipróbálta saját rendszerét Melbourne-ben, ám végül úgy döntött, azt még nem veti be élesben.

Bár a Renault jelezte, hogy ők nem foglalkoznak a rendszerrel, mivel nem tulajdonítanak annak különösebb jelentőséget, a Mercedes GP jelezte, hogy ők igenis átalakítják autóikat, hogy azt alkalmassá tegyék a rendszer befogadására.

„Dolgozunk rajta, de azt nagyon nehéz lenne megjósolni, hogy mikorra lesz bevethető állapotban, mivel a szezonközi tesztek nélkül nagyon nehéz bármit is fejleszteni” – magyarázta Ross Brawn csapatfőnök.

„Nem egy egyszerű rendszer, ezt a Sauber példájából is jól láthatjuk, akik ugyan pályára vitték azt a pénteki első szabadedzésen, de nem mentek gördülékenyen a dolgaik vele. Nagyon keményen dolgozunk mi is, és amint lehet, használni fogjuk.”

A csapatok többsége az európai szezon nyitóállomásának helyet adó Spanyol Nagydíjon veti be első javítócsomagját, ám Brawn elmondta, hogy fogalma sincsen, hogy sikerül-e elkészülniük a rendszerrel május elejére.

„Őszintén mondom, hogy fogalmam nincs” – magyarázta. „A lehető leggyorsabban ki akarjuk fejleszteni és használni akarjuk. Ha viszont nem működik rendesen, akkor a lehető leggyorsabban meg kell oldanunk a felmerült problémákat.”

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS: