Mercedes: Szemmel tartjuk a versenyzői piacot - F1VILÁG.HU

Mercedes: Szemmel tartjuk a versenyzői piacot

HIRDETÉS

A Mercedes motorsport-igazgatója, Toto Wolff elismerte, bár nemrég bejelentették Valtteri Bottas szerződtetését, 2017-ben alaposan szemmel tartják majd a versenyzői piac alakulását.


A Mercedes motorsport-igazgatója, Toto Wolff elismerte, bár nemrég bejelentették Valtteri Bottas szerződtetését, 2017-ben alaposan szemmel tartják majd a versenyzői piac alakulását.

Habár hivatalos megerősítés erre vonatkozólag nem történt, úgy tudni, Bottasszal csupán 1 évre írt alá a világbajnok istálló, a csapat ugyanis szeretné nyitva hagyni lehetőségeit a 2018-as idényre, amikor is számos nagynevű versenyző, például Sebastian Vettel vagy Fernando Alonso elérhetővé válik.

Wolff elárulta, mindez nem azt jelenti, hogy nem bíznak Bottasban, csupán szeretnének nyitott szemmel járni az előttünk álló 1 évben.

„Nem választottuk volna Valtterit, ha nem gondolnánk azt, hogy elég jó ahhoz, hogy a csapatunknál folytassa majd” – mondta Toto Wolff.

„De tény, hogy a versenyzői piac nagyon dinamikus jelenleg. A jövő évi lehetőségek teljesen nyitottak – fiatal versenyzőké, Sebastiané, Fernandóé, Valtterié, és sokan másoké. Ezt meg kell érteni – és Valtteri meg is érti.”

„Nagyon bízunk benne, hiszünk abban, hogy sokáig nálunk versenyezhet, de most látnunk kell, hogy alakul a szezon.”

A Gazzetta dello Sport című olasz lapnak adott interjújában a Mercedes főnöke elárulta, anyagilag támogatták a Williams csapatát abban, hogy az elengedje Valtteri Bottast, és visszacsábítsa Felipe Massát.

„Nyilvánvaló, hogy nem kérhettük meg őket anélkül, hogy adnánk valamit cserébe. Claire Williams egy igazán dörzsölt üzletasszony – akárcsak az édesapja, Frank.”

„De nem csak az üzletről beszéltünk. A Williamsnek például egy tapasztalt versenyzőre volt szüksége, szóval kulcsfontosságú volt, hogy Massa visszatérjen. Most mindenki elégedett – és természetesen financiálisan támogattuk Felipe visszatérését.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!