Megosztás:

A Mercedes visszatér a régi autóhoz Monacóban

A Mercedes a rövidebb tengelytávú autóját küldi pályára a hercegségben.
A Mercedes a rövidebb tengelytávú autóját küldi pályára a hercegségben. © Bridgestone

Német lapértesülések szerint a Mercedes GP a rövidebb tengelytávú versenygépével küldi pályára pilótáit a hétvégi Monte-Carlói Nagydíjon, ugyanis a vezetőség úgy érzi, hogy azzal eredményesebbek lehetnek a szűk utcai ringen.

A brackley-i bázisú alakulat az európai szezon nyitóállomásának helyet adó Barcelonában egy átdolgozott versenygéppel állt rajthoz, ami az aerodinamikai újítások mellett szemmel nem látható, ám annál jelentősebb módosításokat tartalmazott.

Ilyen volt például a meghosszabbított tengelytáv, ami javított az autó súlyeloszlásán, és az abroncsok használatán.

A hírek szerint egyébként ennek köszönhetően támadt fel Michael Schumacher, aki az idei évben először szárnyalta túl csapattársát, Nico Rosberget az időmérőn, illetve a versenyen.

A német média azonban úgy tudja, hogy a Mercedes GP a következő futamon visszatér az első négy versenyen is használt autóhoz, mert úgy érzi, a rövidebb tengelytávú modell eredményesebben szerepelhet a trükkös pályán a hercegségben.

Az aerodinamikai újítások, mint a motorborító burkolat, illetve a felső törésstruktúra, és felső légbeömlő marad, tehát látszatra semmi nem fog változni, azonban az autó alapjai ugyanazok lesznek, mint az első négy versenyen, ahol Rosberg kiválóan szerepelt, és lepipálta Schumachert.

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(6 komment)
UNICUMM képe

@az Úr:
Óóóh Úrunk, örök hálánk üldözni fog, csak sose érjen utól. :))))

az Úr képe

@daci: ez a beszéd vala,akkor légyen zápor zivatar és az egész mezőnnyel történjék vala valami izgalmas.:))

daci képe

akk döntsd el most és legyen qrvanagy eső:D

az Úr képe

@McLaren fan: Még nem döntöttem el.

F1speedy képe

Erre en is kivancsi leszek!

McLaren fan képe

Na ez akkor 1 érdekes dolog lesz.:D Izgalmas verseny elé nézünk! Azt nem tudja valaki hogy lesz e eső az időmérőn vagy a versenyen?