A Mercedesnél elárulták, mi a helyzet a McLarennel

Fotó: McLaren
Circuit Gilles Villeneuve, Montreal, Canada. Friday 9 June 2017. Fernando Alonso, McLaren MCL32 Honda. Photo: Charles Coates/McLaren ref: Digital Image AN7T9037, Fernando Alonso, McLaren, Honda,

Amíg a McLaren nem szakít a Hondával, a Mercedes nem fog közbeavatkozni – ezt mondta Toto Wolff, a német gyártó motorsport-igazgatója.

A legfrissebb sajtóhírek szerint szinte biztosra vehető, hogy a McLaren 2018-ban már nem a Honda erőforrásaival vesz részt a Forma-1-es küzdelmekben. Úgy tudni, a wokingiak eldöntötték, szakítanak a japán gyártóval, még ha emiatt jelentős kötbért is kell majd fizetniük.

A McLaren így újra szövetségre léphet a Mercedesszel. A német gyártó motorsport-főnöke, Toto Wolff a minap, Genfben elárulta, megvan a kellő kapacitásuk ahhoz, hogy saját gyári csapatuk, a Williams, valamint a Force India mellett egy negyedik csapatnak is motorokat szállítsanak.

Arra a kérdésre, hogy a Mercedes nyitott-e arra, hogy 2018-ban motorokkal lássa el a McLarent, Wolff így felelt: „Ez jelenleg nem élvez prioritást számunkra.”

„Mindenekelőtt szeretnénk látni, hogy a Honda és a McLaren rendezi viszonyát. Vannak bizonyos események most a piacon, melyeket mi az oldalvonalról szemlélünk.”

„Mi így pozícionáltuk be magunkat, mert a legfontosabb, hogy a Honda jó teljesítményt nyújtson, maradjon a sportban, és jó üzletet kössön partnercsapataival, vagy gyári csapataival.”

„Jelen fázisban nem akarunk közbeavatkozni, erre törekszünk.”

Arra a kérdésre, hogy a McLaren tárgyalt-e már a Mercedesszel, a szakember így válaszolt: „Ha te vagy kinézve, mint az új menyasszony, akkor először azt szeretnéd látni, hogy a pár szakít, még mielőtt fejest ugranál az ágyba.”

Wolff kifejtette, a Forma-1 szempontjából „nagyon szerencsés” helyzet az, hogy négy „prémiumgyártó” szállít motorokat a csapatoknak.

„A legfontosabb, hogy a Honda maradjon a sportban, a Hondának pedig az, hogy működő partnersége legyen csapataival. Jelenleg ezért nem akarunk mélyebben belefolyni ebbe a témába.”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!